MINIMÁL eredmények


Ez most nem értékelés, csak röviden az eredmények:

2. díj:

Jakab Dániel
Szécsi Margit
Szelecsényi Balázs

Kiemelt megvétel:

Nyerges Judit
Tóth Gábor

Megvétel:

Domonkos Tamás
Juhász Janka
Kutas Mátyás
Kracker Csilla
Rinzaan Erdenejargal
Török Zoltán

Elfogadott tervek:

Gere Judit
Juhász Ágnes
Kovácsik Levente
Mezey Zsófia
Ónodi Bettina
Parai Zoltán
Pintér Ádám
Polyák Péter
Szőke Márk

3. zh - MINIMÁL

Van egy ház az Andrássy úton. A ház több mint száz éves. Korának átlagos terméke, nem jobb és nem is rosszabb, s mint ilyen, legfontosabb funkciója, hogy a hajdani Sugár út térfalának egy megfelelő darabja legyen. Jellemzően minden mérete elég tágas, magasak az emeletek, széles az udvar. Körfolyosós, de nem kellemetlen. Jók a közlekedők, kellemesek a légtérarányok, még az udvari szárnyak is kapnak elég napot. 

A házat egy fiatal építészekből, belsőépítészekből, bútortervezőkből és designerekből álló társaság vette meg, akik itt dolgoznak, és itt is szeretnének lakni. Nappal nyitott a ház, az udvarba is beengedik az ügyfeleket. A földszinten kávézó, boltok és műhelyek vannak, az emeleten irodák, a felette lévő két szinten lakásokat fognak kialakítani maguknak. Az utcai részen hasonló a felosztás, ott az emeleteken közösségi helyiségek vannak. 

A második és harmadik emeleti udvari szárnyak belül eredetileg 4,80 m szélesek voltak, ebből egy keskeny sávot a tűzfalak mentén végig elfalaztak, itt mennek az elektromos és a gépészeti vezetékek. A megmaradó szélesség mindenhol 4,52 m lett, ennek a tűzfal felőli oldalán bárhol lehet csatlakozni az elektromos és gépészeti rendszerekhez, szellőzőket is tetszőlegesen be lehet építeni. A belmagasság a második emeleten 4,52 cm. A függőfolyosó 1,13 m széles, a falak általában 53 cm vastagok. A válaszfalakat már mind elbontották, az udvar felőli főfalak bárhol nyílásokkal kiválthatók. 

Tehát a körülmények rendezettek, meg lehet vásárolni a helyet, kezdődhet az építkezés, már csak terv kell. Nem csak építkezni drága, a helyet megvenni is épp elég sokba kerül. A fiataloknak nincs sok tőkéjük, ezért a minimumot célozzák meg: egy olyan lakást szeretnének, ahol a legszükségesebb dolgok rendelkezésre állnak, tehát tudnak aludni, tisztálkodni, enni, kicsit főzni is, a ruháik és egyéb tárgyaik elférnek, a munkához is jut egy-egy asztal. Egyikük pár éve végzett építész, a másik bútortervező. Általában irodában dolgoznak, de időnként otthonra is jut munka. 

Megtervezik pár évre szóló otthonukat, megveszik az ennek megfelelő helyet az udvari szárnyban, és kezdődhet az építkezés. 

A tervet 1:50-es léptékben kérjük, olyan képekkel (3D modell, makettfotó vagy kézi rajz) kiegészítve, amelyek bemutatják a lakás belső térrendszerét. A tervnek fontos része a koncepció bemutatása, valamint egy szám, hogy hány cm hosszat vesznek meg a házból. Az értékelés legfontosabb szempontja egyfajta ár/érték, pontosabban megvett terület/lakóérték arány. 

Formátum: 2 db fekvő A3 lap borító nélkül, tetszőleges technika, név a hátoldalon. 
Beadás: április 23. hétfő 15.00, tanszéki titkárság 

Zh-megbeszélés nem lesz, ahogy ígértük a félév elején. Ha van kérdés, tegyétek fel megjegyzésben!

Környezetpszichológia_2. közös konzultáció


meghívott vendég konzulens:
dr. Dúll Andrea_környezetpszichológus
helye: Lakó Tanszék _K 274
időpont: 2012_04_23_hétfő 9.00-10.30 óra
ajánlott: komplex 1_komplex 2_diplomázó hallgatóknak
ember_környezet kölcsönhatásáról
vázlattervi_közös konzultációval egybekötött
kötetlen szakmai beszélgetés
aktuális témákban_tanácsok_kérdések_válaszok:
_Otthon /lakás, lakóház, kollégium, szállás/
_Közösségi ház /klub, központ/
_
Gyermekintézmény /óvoda, iskola/
_
Szociális intézmény /hátrányos helyzetűek, hajléktalanok/

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Pataki Dániel – Szabadtéri színpad - kx2



Szabadon álló beépítés a park közepén. A színház befogadóképessége 430 fő körül van, az épület szezonális jelleggel, főként nyáron működik.
nettó alapterület össz.: 683 m2
kör területe: 1963 m2

A koncepció lényege egy gyűrű alakú forma, mely körülöleli a színházat, és átvág rajta a park főtengelye. Az épület-együttes 3 nagyobb részből áll össze, melyek be vannak süllyesztve a föld alá, kívülről nézve csak a gyűrű érvényesül, mely oszlopokkal van alátámasztva. A színpad a park főtengelye alatt helyezkedik el. 
A színház a park főtengelyére helyezésével annak szerves részévé válik, a gyűrű formát pedig az is hangsúlyozza, hogy a közepébe érkezünk meg.  Ez a könnyed, légies szerkezet hívogató minden oldalról, és mivel egy park közepén vagyunk, fontos, hogy viszonyt teremtsen a parkkal. Átmeneti teret képez, azaz a nézőteret nem zárom el a parktól, de a gyűrű alá érkezve mégis úgy érezhetjük, megérkeztünk valahova. Ferde síkú kialakításával ráfűződik a park főtengelyére, így dinamikusabb összhatást kelt. Ezenkívül praktikus okokból is megvan a gyűrű létjogosultsága: a színházi világítástechnikát rejti magában. 
A kiszolgáló egységek azért kerültek a föld alá, mert egy parkban szerencsésebb megjelenésű egy terepbe simuló épület, mint egy házszerű tömeg. Akusztikai szempontokból is ideális megoldás, kevésbé terjed ki a „katlanból” a hang a környező házak felé. 
Funkcionálisan tisztán elkülönül egymástól a színész és közönség tere. A kettő között a színpad, a ruhatár és a jegypénztár teremt kapcsolatot. A „backstage” a színpadi díszletek egyszerűbb pakolása miatt tehergépkocsival is megközelíthető egy rámpán keresztül.

Helyszín: Budapest XII. Városmajor 

Komplex tervezés 2 tervező szakirány 2011 2
Építész konzulens: Kolossa József DLA
Épszerk konzulens: Velősy András
Statikus konzulens: Vajk Rita
Gépész konzulens: Viczai János
Villamos konzulens: Filetóth Levente
Kivitel konzulens: Pém Attila

tabló 1 tabló 2

Pótvázletterv

Akinek pótvázlattervet kell bemutatnia, az csütörtök reggel 8:15-kor legyen a tanszéken, és tűzze ki a tervét.