Legjobb vécék - zh 3

A pótzéhát közepes érdeklődés jellemezte, ennek ellenére a felhozatal elég jó volt. Különösebb elemzés nem szükséges, mindenki érteni fogja, mi tetszett a zsűrinek.

Díjazott tervek:

 

Kiss Benedek


 

Nagy Péter


 
Turi Lilla


 
Lengyel Márton


Kiemelt megvétel:

 
Zalai Tamás


 
Bognár Tünde


 
Salát Zsófia


Megvétel:

 
Wegenast Sára


 
Csákvári Anita


 
Fekete Maja


 
Szőke Márk

Új beadási formátumok!

Ahogy a félév elején elmondtuk: nincs többet nagyméretű nyomtatás! Projektorokkal vetítünk (1 vagy 2 lesz, még alakul a dolog), nyomtatni is kell, de csak A3 lapokra, és kicsinyített méretben.

A prezentációhoz 1920x1080 felbontású, nagy fényerejű projektor áll rendelkezésre. Szóval jól látható lesz minden, de a pixelszám elég korlátozott, mindenki kipróbálhatja a monitorán. 

Kicsit részletesebben:

A komplex 1 építész tervei 1:100-as léptékben, annak megfelelő részletezettséggel készülnek, de nyomtatni feles méretben, tehát 1:200-ban kell, és kizárólag A3 lapokra. (Mintha az eredeti lapok A1 méretű 1:100 léptékűek lennének). Akinek ennél nagyobb a terve, az két lapra tudja elhelyezni. (Ennél nagyobb nem várható, de ha mégis, egyeztessünk!) A különböző méretű és léptékű helyszínrajzok esetében nem lenne baj, ha a nyomtatott verzió is valamilyen szokásos léptékű lenne (1:200, 1:250, 1:500, 1:1000, stb.). A többi rajz és kép (helyszíni fotó, látvány, részlet, magyarázó ábra, diagram, stb.) vetítve legyen érthető, jól látható.

A komplex 2 tervei 1:50-es léptékben, annak megfelelő részletezettséggel készülnek, de nyomtatni feles méretben, tehát 1:100-ban kell, és kizárólag A3 lapokra. (Mintha az eredeti lapok A1 méretű 1:50 léptékűek lennének). A többi rajz és kép (látvány, részlet, elemterv) vetítve legyen érthető, jól látható.

Ami vetítve jól látszik, az nyomtatva tökéletes!

A nyomtatott A3 lapokat beadáskor mindenki egy szabványos méretű tanszéki paravánra tűzi ki (90x180 cm, álló formátum), de nem cél, hogy a teljes felület ki legyen töltve!

A vetítendő anyag formátumát, maximális felbontását még egyeztetjük, várhatóan jpg vagy png lesz, de a pdf is elképzelhető. Az elektronikus beadás reményeink szerint már az új honlapon keresztül történik, határideje a beadáséval egyezik meg.

Akinek van kérdése, keressen meg a mjancso@eik.bme.hu címen!

Ravatalozó, Tinnye - pzh 2

Tervezzetek a tinnyei katolikus temető bejáratához egy 30-50m2-es zárt gyülekezőtérrel rendelkező, 8m2-es hűtőhelyiséget, 8m2 előteret, 6m2-es öltöző-irodát és 2m2-es mosdós vécét tartalmazó ravatalozót. 

Formátum: 2 db fekvő A3 lap, tetszőleges technika, név a hátoldalon.
Beadás: december 2. hétfő 15.00, tanszéki titkárság

"Magyarországon a falusi ravatalozó épületeknek nincsenek koros építészeti hagyományaik, mert e kis településeken a legújabb időkig háznál, vagy legfeljebb a templomban terítették ki a halottat. Ezért amikor a második háború utáni évektől falusi temetői halottasházakat kezdtek építeni, a népesség egésze, a kőművesekkel, építészekkel és más szakemberekkel együtt többnyire tanácstalanul állt. A törvények értelmében pedig mindenütt fel kellett húzni az előírásos ravatalozót, így az ország szinte minden vidéki lakóhelyén hirtelen felépültek e kis építmények. Nagyrészük nem ábrázol többet, mint amennyit egy garázs /előtte még fedett kocsiszín is van, kocsimosáshoz, "Feltámadunk" felirattal az ormán/. Vannak hevenyészett mezőgazdasági melléképületekhez vagy autóbuszváróhoz hasonlítók /Barnagon például/. Egyes elegánsabbak jómódú család villájára emlékeztetnek, tágas terasszal a nappali előtt /mint Vattán/, ám léteznek kisáruház, de még nyári fagyizó alakúak is /Gyulakeszin/, vagy valami idegen lények harci sisakját képező organikusok /amelyeknek ijesztő példájául Békésszentandrást említem/, és még akad sokféle. Tiszafüred ravatalozója egy hetvenes évekbeli kultúrház kicsinyített mása, Gyöngyösoroszié meg egy görög templomocska torzképe. Sokuk építésénél azért persze munkált a szakralitásnak valami kétes, esetleges óhaja, amely építészeti akarás azonban többnyire túl gyenge volt, mint Zsámbékon, vagy Biatorbágyon, vagy amely néhány helyen csupán kiállítási pavilonok efemer formájának képzetéig vezérelte el az építőket, mint Egeraracsán vagy Galgagután."
Janáky István

Pótzéhá, pótpótzéhá

Mindenkinek sikerült a pótzéhá, az értékeléssel még csütörtök délig adósak maradunk, mert a rangsort egyeztetnünk kell még. Estére felkerülnek az eredmények a komplex listára (táblázatba) is.

Akinek hiányzik még egy zéhá, az mindjárt a következő posztban olvashatja az új (felújított) kiírást!

Nyilvánosvécé - pzh 1

A közösségi használatú vécéinkben az éttermektől kezdve az iskolákig a legtöbb helyen balkáni* állapotok uralkodnak. Nem takarítják, és nem újítják fel őket. Pedig nem kéne ennek így lennie. A WC olyan, mint a lyukas zokni. Nem beszélünk róla. 
És nem stoppoljuk meg, mert az ciki. 
És lehet büdös is, ha már lyukas. 
És akkor az építészetről szó sem esett.
De! 
Tervezzetek Nyilvános WC-t. A Városligetbe. Egy jót. Egy szellemeset. Mert egy illemhely is lehet az. 
Program: négy női wc
egy férfi wc és három-négy piszoár
egy wc mozgáskorlátozottaknak
egy felügyeleti helyiség
egy takarítószer kamra
Összesen: 30-60 m2 
Esetleges bővítményekkel együtt: 100 m2
A helyet Ti választjátok ki. A program kis mértékben bővíthető, például bérelhető szekrénnyel, kerékpártárolóval, zuhannyal, vagy buszmegállóval, esetleg újságos pavilonnal, stb. A bővítés nem teszi önmagában értékesebbé a tervet, segítségként van felajánlva.
Az építmény segíthet megoldani akut problémákat is. Kapcsolatok létrehozásával (közlekedés), vagy a terep alakításával (zajvédelem), stb. Ez nem feltétlenül cél. Viszont fontos a belső terek okos, intelligens, funkcionális, (de) akár a humort és a játékosságot sem nélkülöző megtervezése.
Fontos hogy ne szorongjatok. Gondolkodni viszont muszáj. És dolgozni is.
Az 1:50-es vagy 1:100-as léptékű terveket 2 db fekvő A3-as formátumú lapon kell kidolgozni, és legkésőbb 2006. szeptember 18-án**, 15 óráig lehet leadni a tanszéken. Helyszínrajz, alaprajz, metszet és távlati kép vagy modellfotó kötelező. Számítógépet használhattok. A technika is tetszőleges. A helyszínrajz készítéséhez a Google Maps légifotóinak felhasználását ajánljuk, de lehet az Urbanisztikai Tanszék honlapjáról térképek cím alatt is letölteni (csak explorerrel). A szelvény számát előbb nézzétek meg a folyosón lévő nagy táblán. Lehet bármilyen léptékben, de legyen arányos. Technikai segítség és kiselőadás vetített képekkel a kihirdetéskor.
Jó munkát!

Makrai Sándor*** és Jancsó Miklós**** tárgyfelelősök


*nem akartuk déli-délkeleti szomszédainkat megbántani
**2013. november 25-én
***DLA
****DLA

TÖRÖKORSZÁG

Pálfi Dani vetít, csak nekünk, csak nektek (máshol mást fog), szóval ki ne hagyjátok! Kedden, a lakóhelyek elemzése óra után lesz a tanszéki teremben.

Legjobb pavilonok - zh 2

Kár, hogy nem mindenki csinálta ezt a zéhát, elég érdekes tervek születtek. Na jó, nem annyira sok...
A zsűri ezúttal is négyfős volt, most Weiszkopf András DLA hallgató érvényesítette a független és a fiatal szellem szempontjait egy személyben. Mi hárman az ellenkezőjét - mindezek ellenére szokatlanul nagy egyetértés alakult ki.
Hogy mi a véleményünk, azt az értékelésen elmondtuk, következzen inkább egy rövid válogatás a legjobb tervekből.

Díjazott tervek:

Eperjesi Rita

Jakab Dániel

Pánczél Júlia

Kiemelt megvétel:

Bódi Dorottya

Horváth Balázs

Kállai Kata

Nagy Tibor István

Pavilonértékelés

8:15-kor kezdünk, a vendég értékelő Weiszkopf Andris lesz, 10-ig befejezzük. Lesz miről beszélni, gyertek!

Magyar Pavilon - zh 2

2013 OKTÓBER 7. WORLDPRESS:
A nemzetközi életben nagy megdöbbenést keltett a hír, hogy Olaszország lemondta az eredetileg Milánó által megnyert Nemzetközi EXPO 2014 megrendezését. A nemrég tartott bizalmi szavazáson megerősödött Enrico Letta olasz miniszterelnök ma délelőtt beszédet mondott a parlament felsőházában, melyben kifejtette, hogy az ország eladósodása és a régóta tartó gazdasági recesszió, nem teszi lehetővé az ilyen mértékű állami presztízs beruházás megvalósítását. Bejelentését a résztvevők ovációval fogadták. Délután a képviselőházban nagyjából hasonló kinyilatkoztatást tett, melyben megerősítette, hogy a döntés végleges és felkérte az Expón rész venni kívánó országokat segítsenek a probléma megoldásában. Letta kijelentette, hogy nem tartja kizártnak, hogy valamelyik feltörekvő kelet-európai uniós tagállam rendezze meg az Világkiállítást.

2013 OKTÓBER 10. HÍRINDEX:
A Párizsban székelő Nemzetközi Kiállítási Iroda (Bureau International des Expositions) felkérte a Visegrádi Négyeket, hogy dolgozzanak ki egy új konstrukciót a 2014-es EXPO megrendezésére. A BIE nyilatkozatában felhatalmazta a V4 tagországait az expo új tematikájának meghatározására is. A rendezés jogának átruházásának egyetlen feltételeként csak azt szabta, hogy a rendező ország vagy országok teljes körű garanciát vállaljanak a várhatóan három hónapos rendezvény zavarmentes lebonyolítására.

2013 OKTÓBER 14. HARSONA.HU:
Az MTI jelentése szerint a Varsóban megtartott Visegrádi Négyek rendkívüli tanácskozásán Magyarország kivételével valamennyi tagország mereven elzárkózott az EXPO rendezésében való részvételtől. Hazánk képviselőit azért is meglepte a szövetségesek hozzáállása, mert az előzetes egyeztetések alkalmával bíztató együttműködés körvonalai rajzolódta ki. A magyar kormányfő a megbeszélések után adott sajtó tájékoztatóján úgy fogalmazott: „Magyarországnak el kell gondolkodnia azon, hogy az elrontott 96-os Bécs-Budapest EXPO után nem lenne–e érdemes megtépázott presztízsét evvel a váratlanul jött lehetőséggel élve helyreállítania.”

2013 október 21. MAGYAR ÉLET.HU:
A Magyar Kormány ma délelőtt bejelentette, hogy Magyarország kész megrendezni a 2014-es Világkiállítást. Az EXPO új jelmondata: a „Homo Creativus” A szlogen utal a magyarok híresen jó megítélésére a tudományok és művészetek terén. „A magyar ember köztudottan újító és alkotószellemű. Budapest a térség művészeti és kulturális centruma. A film, a zene, a színház és tánc fellegvára. Gazdag építészeti öröksége és kitűnő fekvése közkedvelt turisztikai célpont jelenleg is. A javuló gazdasági környezet, az egyre jobban teljesítő magyar gazdaság, valamint a csökkenő munkanélküliség és infláció következtében az ország nemzetközi megítélése jelentősen kedvezőbb, mint bármikor a rendszerváltás óta!”- jelenítette ki a miniszterelnök az országházban tartott díszbeszédében. A kormányfő elmondta azt is, hogy tekintettel a rendkívül rövid határidőkre, a magyar pavilonra nem lehet pályázatot kiírni. Ennek tervezésével már meg is bízta a BME Építészmérnöki karát. Arra a kérdésre, hogy miért éppen rájuk esett a választás röviden csak annyit mondott, hogy a karon tanuló diákok mindegyikének közreműködésére számítva egy igazi „brainstorming” eredményeképp sok kitűnő építészeti ötlet várható.

2013 október 24. MAGYAR GAZDASÁG:
Csütörtök délután sajtótájékoztatót tartottak az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztériumban. A nagyszámú újságíró részvételével lezajlott megbeszélésen napirendre került az EXPO gazdasági háttere és konstrukciója is. A rendezéssel kapcsolatban kiderült, hogy Budapest nem a szokásos zöldmezős beruházásban gondolkodik, hanem a még beépítetlen fővárosi telkek és foghíjak beépítésében. „A világkiállítás után is jól hasznosulhatnának ezek az idézőjelbe tett „pavilonok” vagyis a bemutatkozó nemzetek épületei. Az Expón résztvevő államok kiállítási épületei hasznos középületekként, vagy városképi látványosságként elégíthetnék ki a kerületek sokszor forráshiányos fejlesztési igényeit. A nagy költségű, és hosszas előkészítést igénylő külterületi beruházások helyett jól kézben tartott városrekonstrukcióként jelennének meg a külföldi beruházások. Az utóhasznosításukkor főleg a szabadidő, rekreáció, sport, szórakozás, vendéglátás és a kultúra szolgálatában állhatnának” - fejtette ki a felelős építésügyi államtitkár, majd azzal folytatta, hogy: ”Az egyik kiállítási épülettől a másikig sétálva az érdeklődők előtt feltárulhatnának a főváros legszebb részei és méltán híres épületei. A jó közlekedési viszonyok és a kis távolságok lehetővé teszik, hogy akár gyalog, akár kerékpárral, de akár tömegközlekedési eszközzel is kényelmesen és gyorsan elérhessék úti céljukat. Az emberi lépték és közelség, valamint a városba ágyazottság reményeink szerint fokozza majd a kiállítás-látogatás élményét és módot ad a külföldieknek Budapest jobb megismerésére is.” A maximum 500 m2 összes szint-alapterületű „Magyar Pavilon” a Műegyetem kertjében épül majd fel, a Központi épület szomszédságában, az ideiglenesen kiállított ODOO pavilon helyére, mely decemberben megkezdi országos bemutató körútját.

2013 OKTÓBER 29. ÉPÍTÉSZFÓRUM.HU:
A jövő évi Budapesti Expón a korlátozott számú foghíjtelek miatt - a rendezők elmondása szerint - csak „kreatív” épületek kaphatnak helyet a fővárosban. Az ötlettelen terveket visszaküldik majd átdolgozásra, és ha a második fordulóban sem születik szellemes mű, akkor a bemutatkozni szándékozó ország kizárásra kerül. A magyar építésztársadalom lelkesedéssel fogadta a hírt, de egyes nyugati körök rosszallásukat fejezték ki az eljárással kapcsolatban, mivel tisztázatlannak ítélték a kreativitás fogalmát.

2013 november 4. Kari Papír:
A Lakóépülettervezési Tanszéken tartott előzetes hallgatói tájékoztatón Makrai Sándor és Jancsó Miklós oktatóknak a magyar pavilonnal kapcsolatban feltett kérdésekre azt válaszolták, hogy annak építészeti megfogalmazását teljesen a diákokra bízzák. Értelmes határok között bármilyen pavilon megépíthető a Műegyetem udvarán. Konkrét program nincs, az elvárt használhatósági minimumon kívül. A kérdést tovább feszegetve az volt érezhető, hogy éppen a fiatal építészhallgatóktól várják az innovatív ötleteket a magyar géniusz bemutatását illetően. Makrai fontosnak tartotta elmondani, hogy nem plakátokat és nem írásműveket, hanem tetszőleges technikával készített M 1:200-as terveket várnak a november 11. 14:00-i határidőre. Jancsó pontosításként felsorolta a délután kettőre beadandó anyag tartalmát is: 2 db fekvő A /3 méretű, (borító nélküli, a hátoldalán az alkotó nevével jelölt) lapon szükséges a létesítmény 3 dimenziós környezetbe ágyazott megjelenítése is, mely lehet makett fotó, render vagy perspektivikus kézi rajz is. Közölték azt is, hogy a munka segítése érdekében egy közös vetítettképes megbeszélést tartanak november 7-én reggel 8:15-kor, az elkészült anyagot a tervek vetítésével egybekötött megbeszélés keretében 14-én 8:15 és 10.00 között ki is értékelik majd a K 274-es teremben.

Pótvázlatterv!

Aki valamilyen okból kifolyólag nem mutatott be (komplex 1) vázlattervet, csütörtökön a zh megbeszélése után teheti meg ebben a félévben utoljára.