Tervezett beosztás

Elkészült a keddi és szerdai bemutatás tervezett időbeosztása, most várom megjegyzésben az esetleges problémákat, kéréseket. (amit jeleztetek, azt se vettem bele, most indulunk tiszta lappal, ehhez e tervhez képest változtatunk. remélem nem kell sokat).

itt a terv:

https://docs.google.com/spreadsheets/d/14hSFvtmPKhuPxlLx13orR-7gMgAA_FJU3xuEKsCTEJk/edit?usp=sharing

Mindenkire negyedóra jut, ennek legfeljebb a fele, de inkább 5 perc legyen az előadás, hogy meg tudjuk beszélni a tanulságokat!

Fontos, hogy ne legyen üresjárat, ezért mindenkit arra kérek, hogy a tervezett időpont előtt egy órával jelenjen meg! Remélem ez tárgytalan, mert érdekel titeket a többiek terve, és mindenki ott lesz az elejétől a végéig.

A narancssárgával jelöltek nem adtak be tervet, és az eddigi információk szerint nem is fognak ebben a félévben beadni. A lila hátterűek méltányossági kérvényt adtak be, és egyelőre nem tudni, hogy prezentálnak-e. Azt kérem, hogy a "lilák" jelezzék, hogy számíthatunk-e rájuk.

És még egy: bármi hibát találtok a táblázatban (konzulens neve, zh eredmény, stb), jelezzétek megjegyzésben!

Köszönöm, és jó pihenést...

Csere!

Az eddig kapott visszajelzések alapján megcseréljük a bemutató két napját, kedden a műszaki, szerdán a tervező lesz. Akinek ez bármi gondot okoz, írjon! Tudunk aznap is korábbi vagy későbbi időpontot adni, de ha nincs más, lehet napot is cserélni.

Részletes időbeosztás (javaslat) csak a pénteki beadás után lesz!

Tervbemutatás

Egy fontos kérdés: többeknek nem éppen ideális a szerdai bemutatás a műszaki szakirányosok közül, mert vizsgáznak. Megcserélnénk a keddi és szerdai bemutatást, ha ezzel nem okoznánk másoknak hasonló problémákat.

Lehet kedden a műszaki és szerdán a tervező?

Komplex felvétel 2015 2

Az őszi félévben a következő Komplex tárgyak indulnak: 

Tervező szakirány Komplex 1 (keresztfélév) és Komplex 2
Tárgyfelelős: Jancsó Miklós és Makrai Sándor

Műszaki szakirány Komplex 1 (keresztfélév) és Komplex 2
Tárgyfelelős: Fülöp Gyula

Tervező Msc Komplex 1 (keresztfélév, igény esetén)
(Azonos tematikával és ütemtervvel, mint a tervező szakirányos Komplex tárgyak)


A Komplex tárgyak oktatói:

André Zoltán, Bánáti Béla, Dankó Zsófia DLA, Fülöp Gyula, Hild György DLA, Jancsó Miklós DLA, Kolossa József DLA, Makrai Sándor DLA, Nagy Márton DLA, Perényi Tamás DLA, Varga Tamás DLA, Vincze László DLA.


Tematika:

A tervező és a műszaki szakirányon is kínálunk feladatokat, de a legtöbb téma és helyszín a hallgatóktól származik. A feladatok változatosak, megtalálhatók kisebb és átlagos méretű középületek, alacsony-intenzív és többlakásos lakóegyüttesek. Komoly technológiát alkalmazó ipari épületek és városi léptékű tervezési feladatok nem tartoznak a tanszékünk profiljába.

A Lakóépülettervezési tanszéki Komplex tervek egyéni munkák, de előfordul, hogy több hallgató közös területre tervez. Ilyenkor a kezdeti fázis (a félév első harmada) a közös koncepcióalkotás ideje (a közös beépítési terv megalkotása), az ezt követő épülettervezés már egyéni munka.


A felvétel rendje:

A tanszék a kari felvételi rend ütemezése szerint hirdeti meg a tárgyakat, és bonyolítja le a felvétel első és második körét.

A jelentkezés portfólió leadásából és személyes elbeszélgetésből áll.

Jelentkezni a tanszéki titkárságon elhelyezett füzetben lehet, itt kell megjelölni a választott oktatókat is. A szabadon választott formátumú portfóliót is itt kell leadni. Határidő: 2015. 06. 05. 12:00

A tanszék oktatói kara közösen dönt a Komplex 1 felvett hallgatóiról, a felvettek névsorát a tanszéki honlapon és a komplex blogban közzéteszi. Határidő: Határidő: 2015. 06. 12. 16:00

A (várhatóan több helyre is) felvett hallgatók kötelesek visszajelezni a tanszék felé, hogy élnek-e a felvétellel. Határidő: 2015. 06. 19. 16:00

A tanszék kihirdeti a felvételi eljárás első körének eredményét. Határidő: 2015. 06. 22. 16:00

A Komplex 2 tárgyak esetében értelemszerűen nincs felvételi eljárás, a sikeres Komplex 1 tárgy teljesítése esetén a Neptunban lehet felvenni.

A felvétel rangsorolási szempontjai:

A felvétel szempontjából azok a hallgatók élveznek előnyt, akik portfóliójukkal bizonyítják, hogy alkalmasak a magas színvonalú építészeti tervezésre. A személyes elbeszélgetés során megismerhető a hallgató (és az oktató!) habitusa, motiváltsága.

A felvétel során előnyt jelent még a tanszékhez kötődés (tanszéki tervezési tárgyak, szabadon választható tárgyak, demonstrátori munka).


A jelentkezéssel és a felvétellel kapcsolatos kérdéseket várjuk megjegyzésben!

Beadás, bemutatás, formátumok


OLVASSÁTOK VÉGIG FIGYELMESEN, ÉS HA VAN KÉRDÉS, ÍRJATOK MEGJEGYZÉST!

A tanszéken kialakult rendszer szerint a komplex tervek építészeti munkarészeit a kiírás szerinti tartalommal és léptékben, de nem nyomtatva, hanem csak pdf-ben kell beadni. 

A tervet minden hallgató egy 5-6 perces prezentáció formájában mutatja be. Nagyon fontos az előadás tervezettsége, mert ez alapján fogunk képet kapni a komplex terv építészeti részéről. Jól összehangolt képsorral, kevés magyarázó szöveggel nagy mennyiségű információt lehet átadni ennyi idő alatt!

A vetítés az építészeti tervről szól, szakági munkarészeket csak akkor érdemes mutatni, ha van építészeti vonzatuk. Szeretnénk látni a hagyományos tervlapokat egyben (helyszínrajzok, alaprajzok, metszetek és homlokzatok), ezek közelebbi részleteit, látványokat, makettfotókat, helyszíni fotókat, diagramokat. Mindent, ami segít a gyors és alapos megértésben.

A vetítés leadott anyaga maximum 2 megapixel (javasolt: 1920x1080) méretű képsor png vagy jpg formátumban (nem pdf, se nagy kép, nem készülünk zoomolásra). 

A szakági munkarészeket hagyományosan, nyomtatva és egy dossziéba kötve kell beadni, kiírás szerint. Hogy a szakági kollégák a tervet egyben lássák, A3 méretű (akár léptéktelen) kicsinyítésben, fekete-fehérben, a lehető legegyszerűbb minőségben az építészeti munkarészt is csatolni kell a szakági részekhez.

Beadás

A tervet május 18-án (hétfőn) 12 óráig lehet beadni a tanszéken, különeljárásai díjjal 22-én (pénteken) 12 óráig. Az elektronikus anyagot ugyanakkor, ugyanott a titkárságon lehet feltölteni. Semmilyen anyag nem adható be később, se prezentáció, se makett, se szakági munkarész!

Bemutatás

A tervek bemutatása várhatóan május 26-án (kedden) és 27-én (szerdán) lesz, mindkét napon reggel 8:15-kor kezdünk. Lesz időbeosztás is, véglegesíteni csak a beadott tervek alapján tudjuk.

Kedd: tervező szakirány, délelőtt Komplex 1, délután Komplex 2 tervek.
Szerda: műszaki szakirány és hagyományos képzés, délelőtt Komplex 1, délután Komplex 2 tervek.

A prezentációk vetítésre készen fognak állni, a makettek is a helyszínen (várhatóan a tanszéki teremben) lesznek.

kép: Nonn Zsuzsi komplex 2 tervének részlete