Strand 2017 – zh eredmények

Az első zh-n három terv lett díjazott és öt nyert kiemelt megvételt.
(Dóri javaslata a közvetkező zh-ra: ez csak egy zh, legyetek bátrabbak!)


Díjazott tervek:



Bagó Bence, Vida Zsófia

Strand 2017 - zh 1

Fehérgyarmat északkeleti területén az itt talált termál gyógyvíznek és a környező területekről egyre nagyobb számban ide látogató turistáknak köszönhetően az önkormányzat a városi strandot fejleszteni kívánja. A bizonyos értelemben a periférián (a település szélén) lévő fás, ligetes fürdőhelyet a huszonegyedik századnak megfelelő épületekkel szeretné bővíteni, illetve a meglévő, elavult, rossz állapotú épületek lebontásával, azok funkciójának új épületbe való költöztetésével színvonalas természeti és épített környezetet szeretne biztosítani az ide látogatóknak. 
Tervezési feladat: kortárs épületegyüttes tervezése a strandhoz tartozó valamennyi funkció számára (pénztár 10m2, büfé 40m2, 200 szekrényes öltöző, vizes csoport 4-4 zuhannyal, terasz, stb). A két fekvő A3-as lapot, amelyen a terveket m = 1:200-ban, tetszőleges technikával rajzolva (alaprajzok, metszetek, homlokzatok, távlati kép) kell kidolgozni, 300 dpi felbontásban kell feltölteni bármelyik fájlmegosztóra, és a linket a szokásos mjancso@eik.bme.hu címre február 19. (vasárnap) éjfélig megküldeni.

Letölthető anyagok itt

Hétfőre, későbbre

Itt egy hosszú lista azokról, amikre szükség lesz a tervezés során. A legtöbb már a koncepció bemutatásakor meglesz, mert nélkülük nem nagyon lehet haladni:

Az építési telek adatai:

Cím, helyrajzi szám:
Térképmásolat, alaptérkép:
Övezeti előírások:
Részletes szabályozás (ha van):
Geodéziai felmérés:
Telken meglévő épületek felmérési dokumentációja:
Talajmechanikai adatok:

A közvetlen környezet adatai:

Csatlakozó telkek jelenlegi beépítése:
Csatlakozó telkek várható, szabályozás szerinti beépítése:
Csatlakozó telkek geodéziai viszonyai:
Szomszédos épületek homlokzatai:
Környező épületek jellege, építészeti minősége:
Egyéb meghatározó tényezők a tervezési terület közvetlen környezetében:

A tágabb környezet jellemzői:

A település, városrész építészeti jellemzői, hatásuk a tervezésre:
A település, városrész közlekedési jellemzői, hatásuk a tervezésre:
A település, városrész egyéb jellemzői, hatásuk a tervezésre:

Tervezési program:

Az épület alaprendeltetése, rendeltetései:
Alapvető kapacitása, befogadóképessége, alapterülete:
Főbb helyiségcsoportok, közelítő méretük meghatározása:
Főbb helyiségcsoportok belső kapcsolatai:
Főbb helyiségcsoportok külső közönségkapcsolatai:
Főbb helyiségcsoportok külső gazdasági kapcsolatai:
Főbb helyiségcsoportok egyéb lényeges meghatározói:
Gépjárműelhelyezési igények meghatározása:

Részletes tervezési program:

Helyiséglista alapterület- és belmagasság-igényekkel:
Helyiségek meghatározó funkcionális kapcsolatai:
Helyiségek külső kapcsolatai:


De ezekből a "tervezési program véglegesítése" A4-es lapjain csak a következőkre van szükség:

Cím, helyrajzi szám:
Az épület alaprendeltetése, rendeltetései:
Alapvető kapacitása, befogadóképessége, alapterülete:
Gépjárműelhelyezési igények meghatározása:
Térképmásolat, alaptérkép:
Övezeti előírások:
Részletes szabályozás (ha van):

Geodéziai felmérés (vagy hozzávetőleges geodézia):
Helyszíni fotók:

Komplex a Facebookon!


Alakul a csoport, egyelőre nyílt, de amint mindenki benne lesz (aki akar), bezárjuk. Segítsetek meghívni egymást!


kép: Atelier Bow-Wow: Nora House (source: Graphic Anatomy)

Választható feladatok

Itt van, amit ígértünk, a délelőtt mutatott komplex (és diploma) feladatok összes anyaga. Jó böngészést!

Start

Holnap (február 6. hétfő) kezdődik az új félév, mégpedig tájékoztatókkal:

Komplex 1 (tervező, műszaki, msc) 9:00-10:30
Komplex 2 (tervező, műszaki) 11:00-12:00

Mint minden közös alkalom, ez is a tanszéki teremben lesz (K274).

kép forrása itt