Rózsakert tervek

Köszönjük a témát (és szinte az egész kiírást) a Rózsakerttől Örsi Borbálának, a szálak összekötését Theisler Katinak, a munkát Nektek! Jó volt a hangulat, érdekesek lettek a tervek, remélem a zsűri is többnyire jól szólt hozzá, és igazságosan értékelt. Az összes eredmény hamarosan bekerül a táblázatba, ide most a 4 díjazott és a 4 kiemelt megvételt kapott tervet posztolom.

Díjazottak (további rangsorolás nélkül):


Farkas Fruzsina, Kis Olívia



Fekete Tünde, Konczos Kata



Gulyás Eszter, Peitl Péter



Maros László, Travnik Ádám


Kiemelt megvételt kaptak:


Bodnár Andrea, Marosán Anna



Kovács Zsolt Kristóf, Szénássy Péter



Somogyi Edit, Süttő Réka



Novák Sándor, Ulbert Mónika

Rózsakert - zh 1

A Budatétényi Rózsakert nemcsak a magyar és európai rózsatermesztés és kutatás fontos helyszíne, hanem az hazai agrárkutatási innovációs élet központja is. A kert, ami a Campona szomszédságában, vasútvonal és buszjáratok közelségében található tavasztól őszig látogatható. Egyedisége és szépsége vitathatatlan,  parkjában a vendégek fogadására és kiszolgálására mégsincs semmilyen lehetőség kialakítva.

A hiány pótlására a rózsakert vezetői elhatározták, hogy a Nagytétényi út mentén, ahonnan a park legjobb és legforgalmasabb megközelítése adódik szeretnének egy fogadóépületet létrehozni. A projektnek "A Budatétényi Rózsakert gyalogoskapuja és fogadóépülete" nevet adták. Az épület terveik szerint a Nagytétényi út menti kerítésnél elhelyezkedő romos épület helyére kerülne, de más elrendezés is elképzelhető. Programjuk célja nem csupán a vendégek kiszolgálása, de a Camponába érkező célközönség vonzása is. A Tropicarium, a Csodák Palotája, vagy akár a kicsit távolabbi Nagytétényi Kastély közönsége számára szeretnének további jó időtöltést kínálni. Fontos tehát, hogy az épület a nagytétényi út felől figyelemfelkeltő, hívogató legyen. Továbbá fontos, hogy az időszakos használatot vizuálisan is megjelenítse, kapuja messziről egyértelműen jelezze a kert nyitott voltát illetve zártságát.

A parkba jelképes árú belépőjeggyel (virágzási szezonon kívül ingyenesen) lehet belépni. Az épület időszakos nyitvatartással üzemelne májustól szeptember végéig. Fontos szempont, hogy télre zárható legyen. A parkba a fő gyalogosforgalom a zebra felől érkezik. A gépkocsikat a Campona parkolójában lehet letenni.

Program: kávézó, terasz, vizesblokkok, termékeket árusító bolt.  
A kávézó vagy teaház kisebb csoportok, esetleg iskolai osztályok számára megfelelő méretű. Az áruszállítás miatt autóval meg kell tudni közelíteni. Színvonalas vizesblokkok. A terasz kertre nézzen, asztalokkal, székekkel, lehetőleg nyitott legyen. A boltban a rózsáról sok minden kapható lenne: képeslap, kiadvány, rózsaolaj, rózsás termékek, csoki, szappan stb. 
A terv figyelembe veheti, hogy megoldandó a kertben a rózsatövek árusítása is. Ez konténerből történik, melyet a kertben kell lerakni, és locsolhatóvá kell tenni.

A megadott programtól a koncepció függvényében akár jelentősen is el lehet térni!

A kiírást február 15-én csütörtökön beszéljük meg reggel 8:15 és 9:00 között a tanszéki teremben. A beadás digitális: a két fekvő A3-as lapot (tartalma: tetszőleges technikával rajzolt helyszínrajz, alaprajzok, metszetek, homlokzatok, távlati kép, magyarázó ábra, stb.) 300 dpi felbontásban jpg vagy png formátumban kell feltölteni bármelyik fájlmegosztóra, és a linket a szokásos mjancso@eik.bme.hu címre február 18. (vasárnap) éjfélig megküldeni. 

A bemutatás február 19-én 8:15-kor kezdődik a tanszéki teremben, (legfeljebb) 4-5 perces prezentációval készüljetek, mert mi is hozzá szeretnénk szólni!

Rózsakert: 
Helyszínrajz: 
Helyszínrajz a látogatók által használt terület megjelölésével:

Bejutás hétvégén: a Nagytétényi út 188-190-nél van egy aszfaltozott behajtó, azt a telken lévő több cég is használja, emiatt éjjel-nappal nyitva van, és be lehet menni.

kép forrása itt

Feladatok, helyszínek

ITT érhetők el a ma bemutatott komplex és diploma feladatok (Dörgicse, Zsámbék, Dohány utca, Jókai utca, Zugló) anyagai! Nekem lassan töltött be, de aztán igen, szóval ne adjátok fel : )

Félévkezdés

Holnap, vagyis hétfő reggel kezdünk, lesz tájékoztató is a tanszéki teremben, a komplex 1-nek 9:15 és 11 óra között (javasolt feladatokkal), a komplex 2-nek 11:15 és 12 óra között. gyertek!

a kép hammer ildi komplex 1 tervéből van, ő kérdezte először, hogy holnap mi lesz :)