Felvétel!

A tavaszi félévben a következő Komplex tárgyak indulnak: 

Tervező szakirány Komplex 1 és Komplex 2 (keresztfélév)

Műszaki szakirány Komplex 1 és Komplex 2 (keresztfélév)

Msc Komplex 1 és Komplex 2 (keresztfélév)
(Azonos tematikával és ütemtervvel, mint a tervező szakirányos Komplex tárgyak)

Tárgyfelelősök: Jancsó Miklós, Makrai Sándor

A Komplex tárgyak oktatói:

Bánáti Béla, Dankó Zsófia DLA, Fülöp Gyula, Hild György DLA, Jancsó Miklós DLA, Kolossa József DLA, Makrai Sándor DLA, Nagy Márton DLA, Perényi Tamás DLA, Sugár Péter DLA, Varga Tamás DLA, Vincze László DLA.

Feladatok, tematika:

Az idei félévben három területet javasol a tanszék, ebből kettő belvárosi:
- Jókai utca 34. és Bajcsy-Zsilinszky út 57. között átmenő telekegyüttes itt.
- Síp utca 8-10. és Dohány utca 10. közötti tömbbelső itt.
Javasolt a legtágabban értelmezett, akár kísérleti jellegű lakó-, illetve vegyes funkció. 
További tanszéki javaslat a Zsámbéki rakétabázis területe itt
A tanszék befogad jól előkészített egyéni feladatokat is, ezek meghatározásánál számítunk az építész konzulens kollégák közreműködésére!

A Lakóépülettervezési tanszéki Komplex tervek egyéni munkák, de előfordul, mint a javasolt belvárosi területek esetében is, hogy több hallgató közös területre tervez. Ilyenkor a kezdeti fázis (a félév első harmada) a közös koncepcióalkotás ideje (a közös beépítési terv megalkotása), az ezt követő épülettervezés már egyéni munka.


A felvétel rendje:

A tanszék a kari felvételi rend ütemezése szerint hirdeti meg a tárgyakat, és bonyolítja le a felvétel első és második körét.

A jelentkezés portfólió leadásából és személyes elbeszélgetésből áll.

Jelentkezni a tanszéki titkárságon elhelyezett füzetben lehet, itt kell megjelölni a választott oktatókat is. A szabadon választott formátumú portfóliót is itt kell leadni. Határidő: 2018. 01. 05. 12:00

A személyes elbeszélgetésekre a portfólió leadása utáni héten kerül sor, az egyes oktatók által megadott időpontokat a tanszéki hirdetőtáblán, és a komplex blogon lehet megtalálni.

A tanszék oktatói kara közösen dönt a Komplex 1 felvett hallgatóiról, a felvettek névsorát a tanszéki honlapon és a komplex blogban közzéteszi. Határidő: Határidő: 2018. 01. 10. 16:00

A (várhatóan több helyre is) felvett hallgatók kötelesek visszajelezni a tanszék felé, hogy élnek-e a felvétellel. Határidő: 2018. 01. 24. 16:00

A tanszék kihirdeti a felvételi eljárás első körének eredményét. Határidő: 2018. 01. 25. 16:00

A Komplex 2 tárgyak esetében értelemszerűen nincs felvételi eljárás, a sikeres Komplex 1 tárgy teljesítése esetén a Neptunban lehet felvenni.


A felvétel rangsorolási szempontjai:

A felvétel szempontjából azok a hallgatók élveznek előnyt, akik portfóliójukkal bizonyítják, hogy alkalmasak a magas színvonalú építészeti tervezésre. A személyes elbeszélgetés során megismerhető a hallgató (és az oktató) habitusa, motiváltsága.

A felvétel során előnyt jelent még a tanszékhez kötődés (tanszéki tervezési tárgyak, szabadon választható tárgyak, demonstrátori munka).


kép forrása itt

Felvételi tájékoztató

Sose késő szólni, még vasárnap este se, tehát: szerdán várunk minden érdeklődőt, hogy elmondjuk, nálunk milyen a komplex. Engedjétek el egy kis időre az egeret, és gyertek!

Tervbeadás, formátumok

Mit kell beadni?

1. az építész tervet

Mindenestül, a kiírás szerint, de csak pdf-ben, hogy ne kelljen drága nyomtatásra szórni a pénzt.

2. makettet a komplex 1-en

A makett szokásos léptéke 1:200, ettől természeten az épület léptékétől függően el lehet térni.

3. a szakági terveket a szaktanszékek kiírása szerint, nyomtatva, A4 formátumban

A szakági munkarészeket hagyományosan, nyomtatva és egy dossziéba kötve kell beadni, ahogy az egyes tanszékek megkövetelik. Hogy a kollégák a tervet egyben lássák, A3 méretű (akár léptéktelen) kicsinyítésben, fekete-fehérben, a lehető legegyszerűbb (költségtakarékos) minőségben az építészeti munkarészt is csatolni kell a szakági részekhez.

4. a prezentáció anyagát.

A tervet minden hallgató egy 5 perces prezentáció formájában mutatja be. Nagyon fontos az előadás tervezettsége, mert ez alapján fogunk képet kapni a komplex terv építészeti részéről. Jól összehangolt képsorral, kevés magyarázó szöveggel nagy mennyiségű információt lehet átadni ennyi idő alatt!

A vetítés az építészeti tervről szól, szakági munkarészeket csak akkor érdemes mutatni, ha van építészeti vonzatuk. Szeretnénk látni a hagyományos tervlapokat egyben (helyszínrajzok, alaprajzok, metszetek és homlokzatok), ezek közelebbi részleteit, látványokat, makettfotókat, helyszíni fotókat, diagramokat. Mindent, ami segít a gyors és alapos megértésben.

A vetítés leadott anyaga 2 megapixel (1920x1080 pixel) méretű képsor png vagy jpg formátumban (nem pdf, se nagy kép, nem készülünk zoomolásra). Nagyobb felbontású képek nem eredményeznek jobb képminőséget, csak lassabb, akadozó vetítést!

Beadás

Minden munkarészt, beleértve a makettet és az elektronikus anyagokat december 11-én (hétfőn) 12 óráig lehet beadni a tanszéki titkárságon, különeljárásai díjjal december 18-án (hétfőn) 12 óráig. Semmilyen anyag nem adható be később, se prezentáció, se makett, se szakági munkarész!

Bemutatás

A tervek bemutatása január 2-án és 3-án lesz, az első napon az összes komplex 1 terv, a komplex 2 műszaki és komplex 2 msc, a második napon a tervező komplex 2 tervek következnek. Lesz időbeosztás is, véglegesíteni csak a beadott tervek alapján tudjuk. A prezentációk vetítésre készen fognak állni, a makettek is a helyszínen, a tanszéki teremben lesznek.

Ja, és vannak mintatervek. Kicsit régiek, biztos a szakágak is változtak valamennyit, de az építész tervek kidolgozottsága megfelelő, érdemes megnézni őket. További tervek is nagy számban vannak a blogon, elég hozzá a terv címkére klikkelni, és a tabló 1, tabló 2 linkek használatával eredeti méretben 100 dpi felbontásban minden látható.

kép forrása itt

Illemhely - pzh 2

A közösségi használatú vécéinkben az éttermektől kezdve az iskolákig a legtöbb helyen balkáni* állapotok uralkodnak. Nem takarítják, és nem újítják fel őket. Pedig nem kéne ennek így lennie. A WC olyan, mint a lyukas zokni. Nem beszélünk róla. 
És nem stoppoljuk meg, mert az ciki. 
És lehet büdös is, ha már lyukas. 
És akkor az építészetről szó sem esett.
De! 
Tervezzetek Nyilvános WC-t. A Városligetbe. Egy jót. Egy szellemeset. Mert egy illemhely is lehet az. 
Program:  négy női wc
egy férfi wc és három-négy piszoár
egy wc mozgáskorlátozottaknak
egy felügyeleti helyiség
egy takarítószer kamra
Összesen: 30-60 m2 
Esetleges bővítményekkel együtt: 100 m2
A helyet Ti választjátok ki. A program kis mértékben bővíthető, például bérelhető szekrénnyel, kerékpártárolóval, zuhannyal, vagy buszmegállóval, esetleg újságos pavilonnal, stb. A bővítés nem teszi önmagában értékesebbé a tervet, segítségként van felajánlva.
Az építmény segíthet megoldani akut problémákat is. Kapcsolatok létrehozásával (közlekedés), vagy a terep alakításával (zajvédelem), stb. Ez nem feltétlenül cél. Viszont fontos a belső terek okos, intelligens, funkcionális, (de) akár a humort és a játékosságot sem nélkülöző megtervezése.
Fontos hogy ne szorongjatok. Gondolkodni viszont muszáj. És dolgozni is.
Az 1:50-es vagy 1:100-as léptékű terveket 2 db fekvő A3-as formátumú lapon kell kidolgozni, és legkésőbb 2006. szeptember 18-án, 15 óráig lehet leadni a tanszéken**. Helyszínrajz, alaprajz, metszet és távlati kép vagy modellfotó kötelező. Számítógépet használhattok. A technika is tetszőleges. A helyszínrajz készítéséhez a Google Maps légifotóinak felhasználását ajánljuk, de lehet az Urbanisztikai Tanszék honlapjáról térképek cím alatt is letölteni (csak explorerrel). A szelvény számát előbb nézzétek meg a folyosón lévő nagy táblán. Lehet bármilyen léptékben, de legyen arányos. Technikai segítség és kiselőadás vetített képekkel a kihirdetéskor.
Jó munkát!

Makrai Sándor*** és Jancsó Miklós**** tárgyfelelősök


*nem akartuk déli-délkeleti szomszédainkat megbántani, nincs is mire fel
**2017. november 26. éjfélig elküldeni a szokott formában a mjancso@eik.bme.hu címre
***DLA
****DLA

Környezetpszichológiai konzultáció



Ismét dr. Dúll Andreával, szuper lesz, gyertek!

Csapat/építő/tábor tervek - zh 2

Az előzőnél könnyebb feladat volt, megszokottabb kiindulás, könnyebben elképzelhető program, így egyenletesen magasabb színvonal lett az eredmény. Sokféle jó megoldás született, bár hibátlan nem, ezért első díjat nem adott ki a zsűri (sugár-jancsó-makrai), az itt következő hat terv második díjas mind : )












Tanya - pzh 1

János állatorvos, a felesége, Mária énektanár. Két gyerekük van, Sára egyéves, Dávid három. Budán laknak, Mária otthon neveli a gyerekeket, János egy közeli rendelőben dolgozik.

Mária az elmúlt évben örökölt egy földet Jászkarajenőtől délre, pontosabban Alsókara és Belsőjenő között félúton. A föld nagy része jelenleg is művelés alatt áll, kivéve egy kisebb területet, ahol egy tanya, vagy egy ház állhatott valamikor. (segítség: sötétebb folt a kép közepén).
A fiatalok úgy döntöttek, hogy eladják az amúgy is szűkösnek érzett rózsadombi öröklakást, és annak az árából, meg a kis tartalékból, amijük volt, építkezni fognak. 

Gazdálkodni továbbra sem akarnak, a földet kiadják művelésbe, állatot nem akarnak tartani, mert nem volna idejük, módjuk gondozni őket. Az a tervük, hogy építenek egy testhezálló lakást (szerintük ez 100-120 m2), egy kis rendelőt (30-40 m2-re gondoltak), zárt helyet a tárolni valóknak (20-30 m2 körül), és legalább egy fedett helyet János terepjárójának. 

Az életet egyszerűen képzelik: János kijár az állatokat gyógyítani általában, de ha idehozzák a kisebb jószágokat, akkor a rendelőben is el tudja látni őket. Mária beletanul az asszisztensi munkába, ha kell, de a legtöbb esetben a gazdák is tudnak segíteni. Óvodába, bölcsődébe nem akarják adni a gyerekeket, így iskolás korukig otthon lesznek az anyjuk felügyelete alatt.

János tervezőt még nem keresett, de egy vállalkozóval már beszélt. Innen tudja, hogy egy négyzetméternyi házat nagyjából 200 ezer forintért lehet megépíteni, de egy fedett-nyitott épületrész négyzetmétere 50 ezerből is kijön. Úgy kalkulál, hogy a házra jut 45 millió, és akkor a kertre meg a bútorokra, berendezésekre félretett pénzhez nem kell hozzányúlniuk.

A hely, ahová épület helyezhető, megközelítőleg 60x80 méter, teljesen sík, járművel és gyalog az aszfaltozott út felől érhető el. Szabályozási, építészeti előírás nincs - kivéve a 45 millió Ft bekerülési összeget, természetesen a megadott négyzetméterárak mellett.

Tervezendő a család lakó- és munkahelye.

A kiírást pótzárthelyik esetében nem beszéljük meg! A beadás formátuma a szokásos: a két fekvő A3-as lapot (tartalma: tetszőleges technikával rajzolt helyszínrajz, alaprajzok, metszetek, homlokzatok, távlati kép, magyarázó ábra, stb.) 300 dpi felbontásban jpg vagy png formátumban kell feltölteni bármelyik fájlmegosztóra, és a linket a szokásos mjancso@eik.bme.hu címre november 12. (vasárnap) éjfélig megküldeni. Bemutatás nem lesz, ezért a legszükségesebb információk szerepeljenek a lapokon, de több (kérjük!) ne legyen.

A négyzetméterárak 2009. (az eredeti feladatkiírás ideje) óta változtak, de nem kell aktualizálni. A telek most épp ilyen.

CSAPAT ÉPÍTŐ TÁBOR


Először
az Egyesült Államokban, később szerte a világban, így nálunk is divatba jöttek a csapatépítő táborok. Az új trendi nem értelmetlen dolog. A hívószavak kicsit patetikusak, „kihívás keresése, önmagad legyőzése”: de mögöttük szigorú üzleti érdek húzódik. Az egyre népszerűbb felnőtt táborok célja az, hogy a különböző munkahelyek dolgozóinak összetartását, kreativitását növelje,

A tréningek célja
a csapatban dolgozáson, az új ismeretek megszerzésén túl tehát, hogy a résztvevők egy közösséggé formálódjanak. A beltéri és kültéri, tehát szabadban végzett csoportos foglalkozások általában coach (vezető, edző, tréner, vagy oktató) irányításával vagy segítségével zajlanak. Gyakran társasjáték, számháború, röplabda, kosárlabda, foci, gyalogos és kerékpártúra, várfal mászás, esti rendezvény, csoportos tánc, és egyéb meglepetés programok segítik a közösségépítést és az inspiráló kapcsolódást.

A feladat
egy ilyen táborhely tervezése Cseszneken. A két telek (128-as és 129-es hrsz ) összevonásával létrejött terület a tervezési helyszín. A rajtuk lévő valamennyi épület elbontható. A tábort egy fiatal házaspár vezeti. A szomszéd családi házában laknak. Itt akadálymentes szállást is tudnak biztosítani a kerekesszékes látogatóknak. Találjátok ki, hogy mi az ideális tér (mik az ideális terek) a tábor létrehozására! Két fős csapat vagytok. Barátkozzatok és legyetek nagyon kreatívak!

A tervezési program
egy közösségi tér, ahol lehet étkezni és előadásokat tartani, társas összejöveteleket tartani. Szükséges hozzá kapcsolódó minimális vizescsoport és büfé is. Ez utóbbi egyben egy minimális melegítő-tálaló konyha is, mert az ételeket a faluban, a közelben készítik. Szállások 20 fő részére, hozzá tartozó vizes helységekkel. A szállások 1-2-4 fős egységek vagy akár közös terek is lehetnek, de ügyelni kell arra, hogy a fizikailag és szellemileg élményszerű, de megterhelő nap után mindenki pihenten kezdhesse a következőt.
A közelben sportpálya található, tervezni nem szükséges.

A kiírást
október 26-án csütörtökön beszéljük meg reggel 8:15 és 9:00 között a tanszéki teremben. A beadás digitális: a két fekvő A3-as lapot (tartalma: tetszőleges technikával rajzolt helyszínrajz, alaprajzok, metszetek, homlokzatok, távlati kép, magyarázó ábra, stb.) 300 dpi felbontásban jpg vagy png formátumban kell feltölteni bármelyik fájlmegosztóra, és a linket a szokásos mjancso@eik.bme.hu címre november 1. (szerda) éjfélig megküldeni. 

A bemutatás
november 2-án 8:15-kor 10:15-kor kezdődik a tanszéki teremben, (legfeljebb) öt perces prezentációval készüljetek! Előadásotok fejezze ki összetartozásotokat és mutassa meg közös munkátok frappáns lényegét!

Mellékletben
találtok képeket a helyszínről, légifotót a tervezési területről, terepmodellt és rétegvonalas helyszínrajzot is.

mellékletek

Vázlatterv

mint a koncepciótervet, megpróbálom ezt is a lehető legtömörebben összefoglalni. tehát:

mindenki kap 5 percet, ezekkel javasolt kitölteni: 

első perc: helyszín és koncepció (légifotó, helyszínrajz, képek, elég felidézni)
második perc: beépítés (tömeg, főbb funkcionális egységek, alapvető működés)
harmadik perc: függőleges és vízszintes szervezés (alaprajzok, metszetek)
negyedik perc: külső (homlokzati koncepció, anyagok, látványok)
ötödik perc: eltelt közben, mint a koncepciótervnél : )

(lehet teljesen más a prezentáció, a 200-as szinten álló tervet kell röviden és érthetően bemutatni a beépítéstől a látványokig. ez csak egy javaslat)

további tíz perc: kérdések, vélemények, javaslatok
a bemutatás digitális, a formátum jpg vagy png, mérete 1920x1080 pixel. nem kell előre elküldeni

időbeosztás lett, itt van!

Tervek a placcon

Hát ez jó nehéz volt! Először nem is akartunk díjakat adni, csak kiemelt megvételt, de aztán elszégyelltük magunkat. Lett 5 díjazott, 4 kiemelt, 6 megvett és 15 elfogadott. Link terv nem volt, egyiknél sem gondolkodtunk rajta, hogy elfogadható-e. A nem nyertek között is nagy különbségek vannak, de valahol egyszer mindig elfogynak a kategóriák.
Nem volt "jó" megoldás, minden típusból (mert típusok lettek) volt jobb és kevésbé jó megoldás.

Jöjjenek a díjazottak:













Munkaközi bemutatás


- a bemutatás digitális, a projektor 1920x1080 pixeles, jpg vagy png képek következzenek egymás után;
- a prezentáció 5 perc, 10 percet hagyunk a kérdésekre és a hozzászólásokra összesen
- két dolog kell bevezetésnek: a Komplex 1 portfóliója és a kimetszett rész ötvenes szintű rajzai (alaprajzok, metszetek, homlokzatok)
- további két dolog a munkaközi terv lényege: a csomópontokból összerakott metszet és a választott elem vázlatterve
- a csomópontokból összerakott metszet 1 kép, amiből az "unalmas" részek ki vannak vágva, a csomópontok 1-1 képen következzenek utána
- hasznos lehet még az anyagokról, szerkezetekről, megépült példákról pár képet mutatni, ha segítik a terv megértését.

további példák csomópontokból összerakott (rész)metszetekre:

1, 2, 3.

az időbeosztást itt találjátok

kép forrása itt

Koncepcióterv

a lehető legtömörebben: mindenki kap 5 percet, ezekkel javasolt kitölteni: 

első perc: helyszín (légifotó, helyszínrajz, képek)
második perc: program (főbb funkcionális egységek, működés)
harmadik perc: belső (függőleges és vízszintes térszervezés)
negyedik perc: külső (tömeg, illeszkedés, további elképzelések)
ötödik perc: eltelt közben, mindenki csúszni szokott : )

további tíz perc: kérdések, vélemények, javaslatok
a bemutatás digitális, a formátum jpg vagy png, mérete 1920x1080 pixel. nem kell előre elküldeni

időbeosztás itt

Placc - zh 1




Lezajlott a vizes világbajnokság lényegében zökkenőmentesen, mindenki hozta a formáját. A szervezők szerveztek, a sportolók sportoltak, a közvetítők közvetítettek. Szép volt, jó volt, vége, lehet mással foglalkozni.

De maradt egy placc az ugrótorony alatt, és nem is akar elbontódni. Ötven méter hosszú, tizenhét méter széles, átlagos vízszintnél kicsit kilóg, árvízkor nem látjuk. Aszályos időben eléggé kiáll. (A Duna vízszintingadozása 7 méter, tehát +/- 3,5 méter, nem kevés). 

Mi legyen ezzel a placcal? Hasznossá tehető? Nyűg vagy lehetőség? Mit szól hozzá a Batthyány tér? Mit szól hozzá a Duna? És szemben az Országház? Lokális kérdés vagy csak a Duna-part részeként értelmezhető? 

Az biztos, hogy előbb-utóbb valamit kell vele kezdeni.

Még az biztos, hogy nem érdekli a zsűrit a múlt: hogy mennyibe került, volt-e korrupció, kellett-e nekünk vizes vb, hol kapcsolódott össze a sport, a politika és az építészet. 

Maradt egy építészetileg kezelendő probléma, ezt kell megoldani. Várjuk a kétfős csapatok javaslatait!

A kiírást szeptember 21-én csütörtökön beszéljük meg reggel 8:15 és 9:00 között a tanszéki teremben.

A beadás digitális: a két fekvő A3-as lapot (tartalma: tetszőleges technikával rajzolt helyszínrajz, alaprajzok, metszetek, homlokzatok, távlati kép, magyarázó ábra, stb) 300 dpi felbontásban kell feltölteni bármelyik fájlmegosztóra, és a linket a szokásos mjancso@eik.bme.hu címre szeptember 27. (szerda) éjfélig megküldeni. 

A bemutatás 28-án 8:15-kor kezdődik a tanszéki teremben, (legfeljebb) öt perces prezentációval készüljetek!

Kaptunk rajzokat a helyszínről, de a tervmódosítások miatt korrigálni kellett őket, plusz kissé lebutítani, hogy használhatóak legyenek. Elkészült két a pdf, egy alaprajz és egy keresztmetszet

Az ötletért hálás köszönet Molnár Zsanettnek!

kép forrása itt

Félévkezdés

igen, hétfő reggel kezdünk, lesz tájékoztató is a tanszéki teremben, a komplex 1-nek 9:15 és 11 óra között (javasolt feladatokkal), a komplex 2-nek 11:15 és 12 óra között. gyertek!

Tanszéki témák

Remélem már mindenki nyaral, de ha így van, akkor is érdeklődhet a komplex (=diploma) témáink iránt. Vincze Laci töltötte fel őket egy helyre, én csak linkelek. További szépet, jót!

Felvételi eredmények

Már a folyamatosan frissített előző posztban is lehetett olvasni, de így azért mégis elegánsabb, szóval itt vannak az eredmények:

Dankó Zsófi: Otruba Gábort felvette
Hild György: Kozár Esztert és Kis Olíviát felvette
Jancsó Miklós: Hadházi Ágnest, Hammer Ildikót és Zajacz Anikót felvette
Kolossa József: Deák Emőkét, Novák Sándort és Ulbert Mónikát felvette
Makrai Sándor: Balás Kristófot és Molnár Ágotát felvette
Nagy Márton: Balázs Annát, Fekete Tündét és Marosán Annát felvette
Vincze László: Tóth Annamáriát és Veres Gabriellát felvette.

A felvétel első köre lezárult, el lehet vinni a portfóliókat, teendő egy van:

kérjük, hogy a jövő hét végéig jelezzétek a tanszéken vagy a választott konzulensnél, hogy jöttök-e szeptemberben, vagy más tanszéken folytatjátok.

Köszönjük, és jó nyarat mindenkinek!

Felvételi beszélgetések

Ez most csak egy vázlat, mert a tanár urak/hölgyek nem villámgyorsak, én meg holnaptól keddig nem leszek nagyon gépnél, szóval kiteszem az eddigi információkat, és remélem, hogy a kollégák kommentben megírják, mikor tartanak felvételi beszélgetést.
Addig is a tények szigorúan:

update: folyamatosan alakulnak át az időpontok felvett hallgatókra : )

Bánáti Béla: ebben a félévben nem vesz fel hallgatót
Dankó Zsófi: Otruba Gábort felvette
Hild György: Kozár Esztert és Kis Olíviát felvette
Jancsó Miklós: Hadházi Ágnest, Hammer Ildikót és Zajacz Anikót felvette
Kolossa József: Deák Emőkét, Novák Sándort és Ulbert Mónikát felvette
Makrai Sándor: Balás Kristófot és Molnár Ágotát felvette
Nagy Márton: Balázs Annát, Fekete Tündét és Marosán Annát felvette
Perényi Tamás: felveszi a hozzá jelentkezőket
Vincze László: Tóth Annamáriát és Veres Gabriellát felvette.

Felvételi tájékoztató

Ez most addig fog villogni, amíg el nem jöttök! (szerda egy óra, tanszéki terem)

a plakátért köszönet máthé dórának!

Felvétel indul!

Az őszi félévben a következő Komplex tárgyak indulnak: 

Tervező szakirány Komplex 1 (keresztfélév) és Komplex 2

Műszaki szakirány Komplex 1 (keresztfélév) és Komplex 2

Tervező Msc Komplex 1 (keresztfélév) és Komplex 2
(Azonos tematikával és ütemtervvel, mint a tervező szakirányos Komplex tárgyak)

Tárgyfelelősök: Jancsó Miklós, Makrai Sándor

A Komplex tárgyak oktatói:

Bánáti Béla, Dankó Zsófia DLA, Fülöp Gyula, Hild György DLA, Jancsó Miklós DLA, Kolossa József DLA, Makrai Sándor DLA, Nagy Márton DLA, Perényi Tamás DLA, Varga Tamás DLA, Vincze László DLA.

Tematika:

A tervező és a műszaki szakirányon is kínálunk feladatokat, de a legtöbb téma és helyszín a hallgatóktól származik. A feladatok változatosak, megtalálhatók kisebb és átlagos méretű középületek, alacsony-intenzív és többlakásos lakóegyüttesek. Komoly technológiát alkalmazó ipari épületek és városi léptékű tervezési feladatok nem tartoznak a tanszékünk profiljába.

A Lakóépülettervezési tanszéki Komplex tervek egyéni munkák, de előfordul, hogy több hallgató közös területre tervez. Ilyenkor a kezdeti fázis (a félév első harmada) a közös koncepcióalkotás ideje (a közös beépítési terv megalkotása), az ezt követő épülettervezés már egyéni munka.
A felvétel rendje:

A tanszék a kari felvételi rend ütemezése szerint hirdeti meg a tárgyakat, és bonyolítja le a felvétel első és második körét.

A jelentkezés portfólió leadásából és személyes elbeszélgetésből áll.

Jelentkezni a tanszéki titkárságon elhelyezett füzetben lehet, itt kell megjelölni a választott oktatókat is. A szabadon választott formátumú portfóliót is itt kell leadni. Határidő: 2017. 06. 02. 12:00

A személyes elbeszélgetésekre a portfólió leadása utáni héten kerül sor, az egyes oktatók által megadott időpontokat a tanszéki hirdetőtáblán, és a komplex blogon lehet megtalálni.

A tanszék oktatói kara közösen dönt a Komplex 1 felvett hallgatóiról, a felvettek névsorát a tanszéki honlapon és a komplex blogban közzéteszi. Határidő: Határidő: 2017. 06. 09. 16:00

A (várhatóan több helyre is) felvett hallgatók kötelesek visszajelezni a tanszék felé, hogy élnek-e a felvétellel. Határidő: 2017. 06. 16. 16:00

A tanszék kihirdeti a felvételi eljárás első körének eredményét. Határidő: 2017. 06. 19. 16:00

A Komplex 2 tárgyak esetében értelemszerűen nincs felvételi eljárás, a sikeres Komplex 1 tárgy teljesítése esetén a Neptunban lehet felvenni.

A felvétel rangsorolási szempontjai:

A felvétel szempontjából azok a hallgatók élveznek előnyt, akik portfóliójukkal bizonyítják, hogy alkalmasak a magas színvonalú építészeti tervezésre. A személyes elbeszélgetés során megismerhető a hallgató (és az oktató) habitusa, motiváltsága.

A felvétel során előnyt jelent még a tanszékhez kötődés (tanszéki tervezési tárgyak, szabadon választható tárgyak, demonstrátori munka).

És a lényeg: felvételi tájékoztató május 31-én szerdán 13 órakor a tanszéki (K. 274) teremben!

a kép forrása itt

Beadás, formátumok


Mit is kell beadni?

1. az építész tervet mindenestül, a kiírás szerint, de csak pdf-ben
2. makettet a komplex 1-en
3. a szakági terveket a szaktanszékek kiírása szerint, nyomtatva, A4 formátumban
4. a prezentáció anyagát.

Kezdjük az utóbbival:

A tervet minden hallgató egy 5 perces prezentáció formájában mutatja be. Nagyon fontos az előadás tervezettsége, mert ez alapján fogunk képet kapni a komplex terv építészeti részéről. Jól összehangolt képsorral, kevés magyarázó szöveggel nagy mennyiségű információt lehet átadni ennyi idő alatt!

A vetítés az építészeti tervről szól, szakági munkarészeket csak akkor érdemes mutatni, ha van építészeti vonzatuk. Szeretnénk látni a hagyományos tervlapokat egyben (helyszínrajzok, alaprajzok, metszetek és homlokzatok), ezek közelebbi részleteit, látványokat, makettfotókat, helyszíni fotókat, diagramokat. Mindent, ami segít a gyors és alapos megértésben.

A vetítés leadott anyaga 2 megapixel (1920x1080 pixel) méretű képsor png vagy jpg formátumban (nem pdf, se nagy kép, nem készülünk zoomolásra). Nagyobb felbontású képek nem eredményeznek jobb képminőséget, csak lassabb, akadozó vetítést!

A szakági munkarészeket hagyományosan, nyomtatva és egy dossziéba kötve kell beadni, kiírás szerint. Hogy a szakági kollégák a tervet egyben lássák, A3 méretű (akár léptéktelen) kicsinyítésben, fekete-fehérben, a lehető legegyszerűbb (költségtakarékos) minőségben az építészeti munkarészt is csatolni kell a szakági részekhez.

A műszaki komplex 2-ben a tárgyleírás ellenére nem kell se render, se elemterv, de erre a pár hónapra már nem írom át. Szeptembertől a komplex 2 is 10 kredites lesz, éljen!

Beadás

A tervet május 15-én (hétfőn) 12 óráig lehet beadni a tanszéken, különeljárásai díjjal május 22-én (hétfőn) 12 óráig. Az elektronikus anyagot ugyanakkor, ugyanott a titkárságon lehet feltölteni. Semmilyen anyag nem adható be később, se prezentáció, se makett, se szakági munkarész!

Bemutatás

A tervek bemutatása a május 22-i héten lesz két napon, egyelőre szervezés alatt. Lesz időbeosztás is, véglegesíteni csak a beadott tervek alapján tudjuk. A prezentációk vetítésre készen fognak állni, a makettek is a helyszínen, a tanszéki teremben lesznek.

Ha ezek után még van kérdés, lehet kommentelni!

ja, és vannak mintatervek. Kicsit régiek, biztos a szakágak is változtak valamennyit, de az építész tervek kidolgozottsága megfelelő, érdemes megnézni őket.

kép forrása itt

Vandálbiztos nyaraló - pzh 1


"Vége a hétvégi házak fosztogatásának, a tulajdonosok nyugodtan aludhatnak."(részlet az "Ősrégi Őrségi Hírmondó"-ban megjelent újságcikkből)

"Kulturált és szellemes megoldások születtek a BME Lakótanszékén. A diákok arra készítettek mintaterveket, hogyan lehet az elhagyott, a településektől távoli, nehezen ellenőrizhető helyeken a vagyonvédelemről építészeti eszközökkel gondoskodni. Ezek az év egy részében elhagyott házak ugyanis a tolvajok kedvenc célpontjai. (részlet az "Alföldi Vízi Élet"-ben megjelent újságcikkből)

"A betörések megakadályozása érdekében azokra a külső területekre, ahol a riasztási rendszerekbe nem köthetők be a nyaralók, szükséges lenne betörésbiztos víkendházak típusterveit kidolgoztatni - nyilatkozta lapunknak Sajnavár polgármestere." (részlet a "Nemzet Népé"-ben megjelent újságcikkből)

"Környékünkön sajnos a vízimalmokat és erdészházakat is sorra feltörik - panaszkodott kiküldött munkatársunknak egy borvidéki vadász." (részlet a "Szabad Világosság"-ban megjelent újságcikkből)

Tervezzetek tehát egy jól zárható (és jól nyitható) max. 40 m2 földszinti nettó alapterületű, max. 60 m2 összes nettó alapterületű (a fedett-nyitott terek nem számítanak ebbe), max. 6 m építménymagasságú nyaralót (telelőt)! A kialakítást, beosztást, tehát a programot és a ház formaképzését illetően szabadon dönthettek.
Bizonyítsátok be, hogy lehet szép és szellemes is egy olyan hétvégi ház, amely az év bizonyos időszakaiban barátságosan hívogató, de amikor elhagyatva áll, becsukódik.

Az 1:50-es léptékű terveket, melyek az alaprajzo(ka)t, homlokzatokat és metszete(ke)t tartalmazzák, 2 db A3-as formátumú lapon kell kidolgozni, és legkésőbb április 27-én (csütörtökön) 12 órakor lehet (a szokásos digitális formában) leadni a tanszéken. Helyszínrajzként a 2883/1 vagy a 2883/2 telekre készült 1:200 -as léptékű rétegvonalas geodéziai felmérést használjátok. Bármelyikre tervezhető az épület. A bemutatott két panoráma fotó a fölső és alsó telekhatárokon (vastag vonallal jelölt kerítésvonal) mentén készült. Rajzolt vagy számítógép által renderelt távlati képek (esetleg modellfotók) elkészítése kötelező. A nyitott és zárt állapotot bemutatása szükséges. A technika és a feldolgozási mód (grafika) is tetszőleges. 

Vízidiszkó – eredmények

Egy terv lett díjazott és további öt nyert kiemelt megvételt. Ezek jönnek mindjárt sorban. Jöttek volna hamarabb is, ha rá tudtam volna venni magam, hogy nekiálljak a pdf-ekből jpg-eket vagy png-ket gyártani.

Szóval, a díjazott terv a VYSIDISKÖ:







Czentner Imre, Kabay Zoltán


ÖNKÉPZŐ / EGYMÁSNAK - EGYMÁSTÓL



Miért jobb a másik sketchup vagy archicad látványa, prezentációja, mint az enyém?
Megmutatjuk!
Bagó Bence: SketchUp, egyszerűbben jobbat
Kovács Dániel: Nem is tudtam, hogy az ARCHICAD ilyet is tud! :O
Iván Kata: Mitől lesz jó egy építészeti prezentáció?
A Lakó tanszéken diplomázó és komplexező hallgatóknak bemutatót szervezünk
2017/04/20-án csütörtökön, 12.30-14.00-ig a K 274-ben.

A közös bemutató nyilvános, minden érdeklődőt szeretettel várunk!


Dankó Zsófia DLA
Lakóépülettervezési Tanszék

Környezetpszichológiai konzultáció/beszélgetés dr. Dúll Andreával!




Diplomázó és komplex1-es hallgatóknak közös konzultációt szervezünk 2017/04/12-én szerdán, 9.30-tól 12.00-ig a K 274-ben. Meghívott vendégünk: Dr. Dúll Andrea 

A vázlatterv után talán még nem késő, hogy környezetpszichológussal is beszélgessünk a terveitekről. Vajon milyen tér– és környezetalakítás a legmegfelelőbb pszichológiai, érzelmi és érzékelési szempontból az általatok választott közösségnek? A használókra fókuszálva, a fizikai környezet és az ember kölcsönhatásáról lesz szó.
A vázlattervetek környezetpszichológiai megközelítésű bemutatását kérjük! A rövid (max. 5 perc), lényegre törő vetítésből a ház egyértelműen leolvasható legyen: kinek, hol, mit, miért és milyet terveztek! Célirányos kérdésekkel is készüljetek! Az általatok választott  témacsoportokban minél több konzultációt érdemes végighallgatni.

Kérlek Benneteket, hogy akit érdekel az eszmecsere, az jelezzen vissza a blogon (megjegyzésben)! A kategória megjelölésével küldjétek el, hogy mit terveztek! Az azonos témakör szerinti csoportbeosztás rövidesen felkerül a blogra.
Kategóriák: Gyermek/Szociális/Otthon/Közösségi
A közös szakkonzultáció nyilvános, minden érdeklődőt szeretettel várunk!


Dankó Zsófia DLA
Lakóépülettervezési Tanszék

ajánlott könyvek, források,  linkek:
Dúll Andrea: A környezetpszichológia alapkérdései - Helyek, tárgyak, viselkedés
Dúll Andrea–Varga Katalin (szerk.): Rábeszélőtér – A szuggesztív kommunikáció környezetpszichológiája
Dúll Andrea: Tér-rétegek - Tanulmányok a XXI. század térfordulatairól
http://moly.hu/konyvek/dull-andrea-a-kornyezetpszichologia-alapkerdesei
http://www.harmattan.hu/konyv_582.html
http://pszichoblog.blog.hu/2015/04/12/kornyezetpszichologia_dull_andrea_uzlet_es_pszichologia
http://mindentudas.videotorium.hu/hu/contributors/details/4050,Dr._Dull_Andrea
http://empower-proba-tagsag.vidlify.net/en/video/enh6RiiBqPo/Amikor-a-falnak-nem-csupán-füle-van-Dúll-Andrea
http://varoskomm.hu/beszamolo_korbe_kornyezetpszichologiai_beszelgetesek_konferencia/
http://kozossegbenelni.blogspot.hu/2015/04/eloadasok-es-kerekasztal-beszelgetes.html

Vázlatterv

A lényeg: a tervet 200-as szinten be kell mutatni röviden és hatékonyan.

Formátum: vetítés lesz, csak fekvő jpg és png képeket hozzatok, a méretük 2 megapixel (ajánlott a projektorhoz (1920x1080 pixel) igazítani. Kizárólag képek jönnek egymás után, nem zoomolgatunk. A darabszám kötetlen, de az idő nem: 4 perc bemutatásnál hosszabbat ne tervezzetek. Ha több, akkor mi nem tudunk beszélni. Az időt mérjük.

A bemutatás kötelező, a félév csak elfogadott vázlattervvel folytatható. Akinek nem értékelhető a vázlatterve, annak rendelkezésre áll egy pótlási alkalom egy héttel később. (de ezt kerüljétek inkább el, mert ha pótzh is lesz, akkor nem marad idő dolgozni és konzultálni...)

A vázlatterv tartalma:
1. Beépítés ábrázolása
2. Építészeti tervek
3. Belső terek koncepciója

beépítés ábrázolása kiterjed a tervezési helyszín környezetére, léptéke igazodik az adott helyhez és programhoz, a rajzokon kívül makettet és/vagy számítógépes modellt tartalmaz.
Az építészeti tervek munkarész általában 1:200 léptékű alaprajzokat, metszeteket, homlokzatokat jelent, az adott léptéknek megfelelő kidolgozottságban, a befogadást segítő grafikával.
belső terek koncepciója kötetlen formában tesz javaslatot a jelentősebb belső terek kialakítására, azok értelmezésére, lehetőleg 3 dimenziós formában.

A helyszínt és a koncepciót is mutassátok be röviden, hogy ne kelljen megkérdezni, emlékezetből felidézni, képek helyett elmesélni, stb. Pár kép felidézi a már látottakat, elég átlapozni.

Vízidiszkó - zh 2

Hivatalos nevén: Római Part Projekt II. ütem, 1. épület. 

2020-ra elkészült a Római Part Projekt I. üteme. Ahogy épült a mobilgát, párhuzamosan minden csónakház elkelt, megtörténtek az övezeti átsorolások, rohamtempóban húzták fel a lakóparkokat. Először a romos házakat adták el, utána jöttek az evezős klubok és a sporttelepek, végül a teniszpályák kerültek sorra. A tulajdonosok nem tudtak olyan magas árat kérni, hogy ne vegyék meg a lakásépítő vállalkozók. 

A gátépítés miatt elköltöztetett parti sörözők és halsütők közül páran megpróbáltak később visszatérni, de a hétszáz kivágott fa árnyékát még a mindent beborító térkő sem tudta feledtetni. Nem jöttek a vendégek, így aztán szép csendben mindenki becsukta a boltot. Csónakházak hiányában a stégeket is értelmetlen lett volna visszaépíteni, mint ahogy a régen megszokott rendezvényhajó sem tért vissza, minek is.

Három kilométer hosszan mindent elfoglaltak a frissen meggazdagodott felső középosztály lakóparkjai, csend, rend és fegyelem uralta a terepet. Meg egy kis hiányérzet. De csak pillanatnyi, mert indul a Római Part Projekt II. ütem!

Igaz, hogy a telkek beépítve, a sétány semmire se jó, de ott a Duna! Mindent, amire szükség van, rá lehet pakolni pontonokra, jöhetnek a konditermek, a teniszpályák, az uszodák, az éttermek, de először a diszkó, hogy a szórakozni vágyó fiatalságnak ne kelljen messzire utaznia.

A diszkó tulajdonképpen bárhol lehet a part mentén, mérete nem meghatározott, a funkcionális elvárások sem szigorúak, természetesen a zenés-táncos szórakozóhely műfaján belül. 

Ezt kell megtervezni.

A formai és beadási követelmények a szokásosak, a programmal és helyszínnel kapcsolatban újabb információk a csütörtöki feladatmegbeszélésen várhatók 9 és 10 óra között.

Végezetül egy kis segítség a part elképzeléséhez. A két változat nem alternatíva, a partszakasz különböző részeit mutatják.



Munkaközi bemutatás

Aki kíváncsi volt, és már megnézte a blogon, annak nem lesz újdonság, hogy mit kérünk és milyen formában:

- a bemutatás digitális, a projektor 1920x1080 pixeles, zoomolás nincs, képek következzenek egymás után;
- minden kép jpg vagy png formátumú legyen a projektor felbontása szerint;
- a prezentáció 5 perc, 10 percet hagyunk a kérdésekre és a hozzászólásokra összesen;
- a tervező szakirányon két dolog kell: egy csomópontokból összerakott metszet és a választott elem vázlatterve;
- a műszaki szakirányon csak a csomópontokból összerakott metszet;
- a csomópontokból összerakott metszet 1 kép, amiből az "unalmas" részek ki vannak vágva, a csomópontok 1-1 képen következzenek utána;
- minden szakirányon még két dolog kell, hogy az előzőket értelmezni tudjuk: a Komplex 1 portfóliója és a kimetszett ötvenes rész digitalizált (és a felbontás miatt lebutított) rajzai (alaprajzok, metszetek, homlokzatok);
- hasznos lehet még az anyagokról, szerkezetekről, megépült példákról pár képet mutatni - de csak akkor, ha valóban segíti a terv megértését. (kilóra vagy terv helyett nem, köszönjük szépen)

Mindenki 20-án (hétfőn) mutatja be a tervét, készült egy (még nem kollégával egyeztetett) beosztás:

https://docs.google.com/spreadsheets/d/10gOBsgsNYHIdfNG9hycxehBOfCUnSmFXg1iqI7VbBHU/edit?usp=sharing

Budapest Ösztöndíj Program


Komplex 1 és 2  hallgatóknak:
2017. 03. 23-án 12.00-től a Lakó tanszéken, a K 274-es teremben
a  BÖP / 2017-ről tájékoztatót tartunk.
Gyertek, jó lesz!

"A főváros ismét meghirdette a Budapest Ösztöndíj Programot. Azok a hallgatók jelentkezhetnek, akik a diplomájukat 2017. szeptemberben vagy 2018. februárban kezdik készíteni, és a jelentkezést megelőző 2 lezárt tanulmányi félévben legalább 4,00 súlyozott tanulmányi átlaggal rendelkeztek.
A program 2 félév időtartamra szól (2x5 hónap), mely alatt aktív jogviszonnyal kell rendelkeznie a hallgatónak.

Ha ismersz olyan ritka különleges hallgatót, aki meg tud felelni ezeknek a feltételeknek, akkor kérlek szólj neki(k)!

A Program szabályait és leírását tartalmazó rendelet, valamint a pályázati kiírás szövege és kapcsolódó mellékletei itt olvashatóak.
A jelentkezési határidő 2017. április 14."

Jani Anna

Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal
Városépítési Főosztály / Városmegújító Csoport
1052 Budapest Városház utca 9-11.
+36 1 3271486
jani.anna@budapest.hu

Koncepcióterv

A koncepcióterv tartalma hagyományosan és hivatalosan a következő: 

1. Helyszín elemzése
2. Program elemzése
3. Beépítési javaslat
4. Építészeti vízió

helyszín elemzése kiterjed a természeti és az épített környezetre, ezek térbeliségére, minőségére, használóira, a közlekedési kapcsolatokra, a hely karakterére. 


program elemzése tartalmazza a funkcióból adódó méreteket, külső és belső funkcionális és közlekedési kapcsolatokat, a használó személyek és járművek számát, időbeli és térbeli eloszlását. 

beépítési javaslat egy vagy több változatban kifejtett megoldás, amely rögzíti a tervezett épület tömegét és annak viszonyát a környezethez, valamint a belső funkcionális csoportok elhelyezkedését. 

Az építészeti vízió javaslatot tesz a tervezett beépítés karakterére, vázlatos elképzelést mutat be a homlokzat, a nyílások, az elképzelhető anyagok tekintetében. 

A koncepciótervet a hallgató a tanszéken bemutatja. Az értékelésen az érdekelt tanszéki oktatók vesznek részt, és véleményezik a bemutatott koncepciót.

Ugyanez röviden: a lényeg az, hogy minél gyorsabban megértsük a helyszín és a koncepció leglényegesebb elemeit. 

A bemutatás digitális lesz, képeket lehet majd kivetíteni pár perc magyarázat mellett. Viszonylag kevés az idő, fejenként hozzászólásokkal összesen 12 perc, maga a bemutatás 4 perc legyen!

A formátum jpg vagy png, mérete 2 megapixel (javasolt: 1920x1080). Más, pl. pdf, prezi nem kéne, mert sokszor lassabb. Zoomolás nem lesz, ne nagy lapokat zsugorítsatok össze!

Strand 2017 – zh eredmények

Az első zh-n három terv lett díjazott és öt nyert kiemelt megvételt.
(Dóri javaslata a közvetkező zh-ra: ez csak egy zh, legyetek bátrabbak!)


Díjazott tervek:



Bagó Bence, Vida Zsófia