A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kx2. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kx2. Összes bejegyzés megjelenítése

0-24 zh - nyertes tervek

a tervek bemutatása után összeülő zsűri (falvai balázs, jancsó miklós, nagy márton, sugár péter, török dávid, weiszkopf andrás) négy tervet emelt ki, ezeket mutatjuk be egy-egy tablóképpel és linkkel. a fenntartható lakóhelyek műhely kiírását egy korábbi posztunkban, itt olvashatjátok. 

első az egyenlők között baranyai kata és veres zsuzsi terve, egy lakható ikea áruház:

0-24 - kx zh

mesélik, hogy a kilencvenes évek végén vagy inkább a kétezres elején egy vállalkozó szellemű fiatalember végigturnézta az ország menő építészirodáit, hogy van egy fantasztikus ötlete, a bölcsőzde, óvodázó, bölcsma, bölcsivó vagy kinder pub, a neve még nem kiforrott, a lényeg a lényeg: ne építsünk kétszer! délelőtt óvoda vagy bölcsőde, délután váltás, onnantól kocsma. az egyik este üres, a másik délelőtt, miért ne lehetne összerakni őket? délután négykor hazaviszik az utolsó gyereket is, el lehet rakodni a kisasztalokat és a kisszékeket, feltörölni a kiömlött szörpöt, eldugni minden játékot a szekrényekbe és jöhet az esti műszak. akár egész éjszaka üzemelhet a söröző (vagy borozó, ki mit szeret), akár táncolhatnak is a fiatalok. hajnalban jönnek a takarítók, egy óra múlva minden tip-top, jöhetnek a kisdedek. és még azt is biztos forrásból tudom, tette hozzá a vállalkozó, hogy pár éven belül betiltják a cigizést minden kocsmában, szóval mire felépül a cucc, már nem kell a szag miatt sem aggódni.

talán nem véletlen, hogy az egészből nem lett semmi, sehol egy gyermekvedelde, de tudvalevőleg az őrült és zseni között nincs mindig szigorú határ, lehet az őrült beszédben is valami. vállalkozó szellemű fiatalemberünkről azóta semmi hír, lehet az is hogy bolondokházában végezte, de az is lehet, hogy a fenntarthatóság pápája lett egy másik országban, egy másik, gyaníthatóan nem magyar névvel.

fussunk neki újra a kérdésnek, de több ésszel. hagyjuk a gyerekek és az alkohol kapcsolatát, legyen a kérdés általánosabb: cél a teljes (vagy minél teljesebb) kihasználtság, tegyünk javaslatokat olyan épületre, ahol időben osztoznak a használaton különböző funkciók. akár kettőnél több is, mert nem csak nappal és éjszaka van, hétvége és hétköznap is. és ha jobban belegondolunk, nyáron is vannak (ma még) üres épületek.

helyszín a ferencváros, a lenhossék utca 4-6. telek. a tervezési terület része a tömb belsejébe benyúló nagy, parkos terület is. a telek sokféle beépítésre alkalmas, ezzel is segítve a tervezést abban, hogy sikerüljön a lényegre koncentrálni: a felvetett tevékenység-kombinációra és annak építészeti kialakítására.

a tervek bemutatása február 28-án reggel 8:15-kor kezdődik a nappaliban. minden terv bemutatására 3 perc áll rendelkezésre. a vetítendő anyagot ehhez igazítsátok, de mindenképpen tartalmazza a beépítést, az alaprajzokat, külső látványokat és egy összefoglaló ábrát vagy ábrasort az épület működéséről.  a tervek egyéni munkával vagy párban készülhetnek.

anyagokat a helyszínről itt találtok. a szabályozást és minden egyéb előírást figyelmen kívül lehet hagyni, az összes feltöltött anyag tájékoztató jellegű.

a feladatkiírás megbeszélése február 21-én 8:15 és 9:00 között lesz a nappaliban. mindenkit szeretettel várunk!

(a feladatkiírást a fenntartható lakóhelyek műhely készítette, külön köszönet gall eszternek a helyszínért)

---

0-24

it is said that in the late 1990s, or rather in the early 2000s, an enterprising young man toured the country’s cool architectural firms, that he had a fantastic idea, a mix of pub and a nursery, the name was not yet mature, the point was : do not build twice! kindergarten or nursery in the morning, pub in the afternoon. One is empty at night the other is empty in the morning, why not put them together? At 4 PM the last child is taken home, the small tables and small chairs can be loaded, the spilled syrup can be wiped out, all the toys can be hidden in the cupboards and the evening shift can come. Either the pub (or wine bar, who likes what) can be open all night, or the young people can dance. the cleaners come at dawn, in an hour everything is tip-top, the little ones can come. And  know from a secret source, the entrepreneur added, that smoking will be banned in all pubs within a few years, so by the time the stuff gets ready to launch, you won’t have to worry about the smell anymore.
 
it may not be a coincidence that the whole thing has become nothing, a child's pub anywhere, but knowingly there is not always a strict boundary between the mad and the genius, there may be something in the mad speech. There has been no news about our enterprising young man since then, it may be that he ended up in a  fool's house, but it may also be that he became the pope of sustainability in another country, with a non-Hungarian name.
 
let’s ask the question again, but with more common sense. Let’s leave the relationship between the kids and the alcohol, let the question be more general: aim for full (or as full as possible) utilisation, make suggestions for a building where different functions are shared in time. Possibly more than two, because it is not only day and night, it is weekend and weekday. and there are (still today) empty buildings in the summer.
 
location in Ferencváros, 4-6 Lenhossék Street. The design area also includes a large park that extends inside the block. The plot is suitable for a wide range of installations, thus helping the design to focus on the essentials: the combination of activities proposed and its architectural design.

the presentation of the plans will begin at 8:15 a.m. on Feb. 28 in the "living room" (K 274). You have 3 minutes to present your project. Adjust the material to be projected accordingly, but it will certainly include the site plan, floor plans, exterior views and a summary diagram or series of diagrams of the operation of the building.
 
the announcement of this test is going to be in the "living room" from 8:15 a.m. to 9:00 p.m., Feb. 21.

(the terms of the test were prepared by the Sustainable Housing Workshop, special thanks to Eszter Gall for the site idea)

kép forrása: google earth

Hárosi csónakház - kx pzh

A hárosi lakópark az ott lakóké, a vízpart mindenkié. Egy csónakháznak viszont mindenki örül, akár a közelben lakik, akár nem, akár készen vannak a lakópark házai, akár nem. Építsünk csónakházat!

Hol legyen? Az érkezés tengelyében, a Növény utca és a Dévér park vonalának meghosszabbításában. Mire legyen alkalmas? Minden szokásos funkcióra: a csónakok téli és nyári tárolására, a parta lejutásra, a hajók vízre tételére, vízparti időtöltésre, stégen üldögélésre, kávézásra és büfézésre, wc és mosdó használatára. Segítse az akadálymentes lejutást a fövenyre. További funkciók is elképzelhetők (klubhelyiség, öltöző, konditerem, stb.), amennyiben a csónakház működése úgy kívánja.

A tervezéshez bármilyen rendelkezésre álló anyag felhasználható, elsősorban a komplex teams csoportban feltöltött fájlok. Beadás/feltöltés: április 29. (csütörtök) dél, teams mappa (PZH 2021 04 29). Konkrét formai megkötések nincsenek, csak egy szempont: a terv legyen önmagában, szóbeli prezentáció nélkül is értelmezhető. A tervezés egyéni munka. 

kép: a parton, forrás: google street view

Kx2 munkaközi tervbemutatás


a félév elején már volt szó a munkaközi bemutatásról, a tárgyleírásban is benne van, és nem utolsósorban minden konzulens tökéletesen tájékozott, szóval innentől kevés újdonság következik:

- a bemutatás teamsen keresztül történik, mindenki a saját képernyőjét osztja meg (nem kell feltölteni az anyagot, csak ha valakinek előre láthatóan rossz az internet kapcsolata)
- javasolt, hogy jpg vagy png képek következzenek egymás után (pdf is lehet, de akadozó, túl nagy, zizis kitöltésű inkább ne)
- a prezentáció 5 perc, 10 percet hagyunk a kérdésekre és a hozzászólásokra összesen
- két dolog kell bevezetésnek: a komplex 1 portfóliója és a kimetszett rész ötvenes szintű rajzai (alaprajzok, metszetek, homlokzatok)
- a további két dolog a munkaközi terv lényege: a csomópontokból összerakott metszet és a választott elem vázlatterve
- a csomópontokból összerakott metszet 1 kép, amelyből az "unalmas" részek ki vannak vágva, a csomópontok 1-1 képen következnek utána
- a választott elem vázlattervének bemutatása témafüggő, de legyen alapos és jól érthető
- hasznos lehet még az anyagokról, szerkezetekről, megépült példákról pár képet mutatni, ha segítik a terv megértését.

9:00-kor kezdünk, a tervezett beosztás itt látható. mindenki legyen a gép előtt, a terve bekészítve, a teams beüzemelve. 12 tervet fogunk látni, elvileg délre végzünk, de ha kicsit csúszunk, az sem lesz nagy baj, a tervek megérdemlik.

a fenti, nem csomópontokból összerakott metszet forrása itt található

A legjobb első lépések - zh eredmények

Az első lépések sosem könnyűek, így volt ez most is. Díjak természetesen születtek, abszolút megérdemelten, mármint a zsűri (Nagy Márton, Jancsó Miklós) szerint. Először a három díjazott tervet mutatjuk pár képpel (és linkkel a teljes tervekhez), utána a hét kiemelt megvételre érdemes tervet osztjuk meg.


Péter-Szabó Eszter díjazott terve 

Siavash Dadpour díjazott terve




Molnár Judit díjazott terve

Kiemelt megvételt nyert Böröndy Júlia, Duzsik Dorottya, Laczó Eszter, Rudolf Blanka, Sándor Eszter, Sóváry Dalma és Velky Anna. A nevek linkek a tervekre!

További zh eredmények és szakági konzulensek a szokásos táblázatunkban találhatók.

The first step - Comprehensive design, Test

Crises are coming, crises are going. We do not know when the real construction will begin on the site, it is not even clear exactly how the buildings will look like, the architecture students have just started designing. The only thing which is sure, that in the near future people are moving into the “wave field” of the Danube at the Háros island. Maybe in a few years, people will live here, play sports, have fun, sit on the shore of the beach and stare at the rays of the setting sun on the other side.

These few years can be up to a decade. Why waiting for so long? Let’s take the first step, design, and build the first object on the site. What does this mean? A tower, a signal, a base, a starting point? A building. This building or structure indicates that something is being made here, more precisely, something has already started. Where should it be? In the axis of arrival, in the extension of the line of Növény Street and Dévér Park. What should it be suitable for? Help the disabled to get to the shore of the river. What else should it be suitable for? The program of the building is up to you it is a matter of planning. Of course, the building has to serve those, who are visiting the site. Serving the visitors can happen in a wide variety of ways, starting with a buffet or toilet, but we prefer not to give tips, just a piece of advice: it is worth planning something that can remain an integral part of the site later, even when the residential development is completed.

Designing is individual work, but later on, teams are free to use members ’plans and other teams’ ideas for their half-year project. Any available material on TEAMS can be used for the design. Upload: February 21 (Sunday) midnight, Teams folder (ZH 2021 02 21). There are no specific formal restrictions, only two aspects: the plans should be well presented in five minutes and should also be understood without a personal presentation. The presentation will begin on February 22 at 9:15 in the RESIDENTIAL KXT Teams group.

foto: beyond the water, source: google street view

Első lépés - kx zh




Válságok jönnek, válságok mennek, nem tudjuk mikor kezdődik a komoly építkezés, még az sem alakult ki, hogy pontosan milyen lesz, épp csak elkezdték a munkát az építészhallgatók. Annyi biztos, hogy a “hárosi hullámtérbe” emberek költöznek. Leghamarabb pár év múlva itt fognak lakni, sportolni, szórakozni, parti fövenyen üldögélve bámulni a lemenő nap sugarait a túlparton.

Ez a pár év akár egy évtized is lehet. Ne várjunk, tegyük meg az első lépést, a hely birtokbavételét. Mit jelent ez? Egy pontot, egy jelet, egy bázist, egy kiindulást. Egy épületet. Ez az épület vagy építmény jelezze, hogy itt valami készül, pontosabban valami már elindult. Hol legyen? Az érkezés tengelyében, a Növény utca és a Dévér park vonalának meghosszabbításában. Mire legyen alkalmas? Segítse az akadálymentes lejutást a fövenyre. Mit tudjon még? A programalakotás innentől kezdve tervezési kérdés: természetesen az épület szolgálja ki a látogatókat. Ez nagyon sokféle módon történhet egy büfétől vagy vécétől kezdve, de inkább nem adunk tippeket, csak egy tanácsot: olyat érdemes tervezni, ami később, a lakóterület elkészültekor is a beépítés szerves része tud maradni.

A tervezés egyéni munka, de a későbbiek során a csapatok szabadon felhasználhatják a tagok terveit és más csapatok elképzeléseit. A tervezéshez bármilyen rendelkezésre álló anyag felhasználható. Feltöltés: február 21. (vasárnap) éjfél, Teams mappa (ZH 2021 02 21). Konkrét formai megkötések nincsenek, csak két szempont: a tervek legyenek öt percben jól prezentálhatók és legyenek önmagukban, szóbeli prezentáció nélkül is értelmezhetők. A bemutatás február 22-én 9:15-kor kezdődik a LAKÓ KXT Teams csoportban.

kép: túl a vízen, forrás: google street view

Komplex 1 és 2 tájékoztatók

Az első nap programja: négy tájékoztató, utána személyes megbeszélések az építész konzulensekkel. Egyelőre nem élőben, de nagyon várjuk a jelenléti oktatást!

09:15: kx1 magyar nyelvű tájékoztató
10:15: kx1 angol nyelvű tájékoztató
10:45: kx2 magyar nyelvű tájékoztató 
11:45: kx2 angol nyelvű tájékoztató

A tájékoztatók helye a LAKÓ KXT Teams csoport. Mindenkit betettem, aki a Neptunban felvette a tárgyat, ha valaki kimaradt, írjon nekem a mjancso@eik.bme.hu címre, megoldom.

Jancsó Miklós
(aki húsz év után már nem tárgyfelelős, csak segíti Nagy Mártont, de egyelőre még van dolga)

kép: tervezési helyszín magányos horgásszal

Tervbeadás és bemutatás, felhő változat



Mit kell beadni, hogyan, mikor, milyen formátumban - 2020/21-es távoktatásos változat


Beadandók:

1. az építész terv a kiírás szerint pdf-ben

(makettbeadás ebben a félévben értelemszerűen nincs, de ha volt munkaközi makett, és fényképeken hozzáad a tervhez, érdemes a tervlapokra feltenni vagy a legalább prezentációba beilleszteni)

2. a prezentáció anyaga

A tervet minden hallgató egy 5 perces prezentáció formájában mutatja be. Nagyon fontos az előadás tervezettsége, mert ez alapján fogunk képet kapni a komplex terv építészeti részéről. Jól összehangolt képsorral, kevés magyarázó szöveggel nagy mennyiségű információt lehet átadni ennyi idő alatt!

A vetítés elsősorban az építészeti tervről szól, szakági munkarészeket az építészeti vonzatukkal együtt érdemes vetíteni. Szeretnénk látni a hagyományos tervlapokat egyben (helyszínrajzok, alaprajzok, metszetek és homlokzatok), ezek közelebbi részleteit, látványokat, makettfotókat, helyszíni fotókat, diagramokat. Mindent, ami segít a gyors és alapos megértésben.

A vetítés saját számítógépről történik, ebből következően nincs formai megkötés, de javasoljuk, hogy képsor, pdf vagy ppt formátumú legyen, és minden esetben kerüljük a lassan betöltődő képeket!

Beadás

Minden munkarészt december 11-én (pénteken) 12 óráig kell feltölteni a saját mappában kialakított VÉGLEGES TERV nevű mappába. Ezen belül legyen elkülönítve az ÉPÍTÉSZET, TARTÓSZERKEZET, ÉPÜLETSZERKEZETEK, GÉPÉSZET és KIVITEL mappa, továbbá legyen egy PREZENTÁCIÓ nevű mappa is. A terveket különeljárásai díjjal december 18-án (pénteken) 23:59-ig, tehát még éjfél előtt lehet feltölteni. 

Bemutatás

A tervek bemutatása január első napjaiban lesz, a végleges időbeosztást a beadott tervek alapján készítjük el. 

Vannak mintatervek. Kicsit régiek, biztos a szakági követelmények is változtak valamennyit, de az építész tervek kidolgozottsága megfelelő, érdemes megnézni őket. További tervek is nagy számban vannak a blogon, elég hozzá a terv címkére klikkelni, és a tabló 1, tabló 2 linkek használatával eredeti méretben 100 dpi felbontásban minden látható. 

A prezentáció és a tervlapok ideális formátuma a fekvő téglalap, érdemes ügyelni a pixelek jó kihasználására!

Jó munkát, szép terveket!

komplex 2 munkaközi bemutatás

a munkaközi bemutatásról beszéltünk a félév elején, a tárgyleírásban is benne van, és nem utolsósorban minden konzulens tökéletesen tájékozott, szóval innentől kevés újdonság következik:

- a bemutatás teamsen keresztül történik, mindenki a saját képernyőjét osztja meg
- javasolt, hogy jpg vagy png képek következzenek egymás után
- a prezentáció 5 perc, 10 percet hagyunk a kérdésekre és a hozzászólásokra összesen
- két dolog kell bevezetésnek: a komplex 1 portfóliója és a kimetszett rész ötvenes szintű rajzai (alaprajzok, metszetek, homlokzatok)
- a további két dolog a munkaközi terv lényege: a csomópontokból összerakott metszet és a választott elem vázlatterve
- a csomópontokból összerakott metszet 1 kép, amelyből az "unalmas" részek ki vannak vágva, a csomópontok 1-1 képen következnek utána
- a választott elem vázlattervének bemutatása témafüggő, de legyen alapos és jól érthető
- hasznos lehet még az anyagokról, szerkezetekről, megépült példákról pár képet mutatni, ha segítik a terv megértését.

8:15-kor kezdünk, a tervezett beosztás itt látható. mindenki legyen a gép előtt, a terve bekészítve, a teams beüzemelve. 23 tervet fogunk látni, ez elég sok, jó lenne a tervezettnél hamarabb, legkésőbb 14 órára végezni. 

a fenti, csomópontokból összerakott metszet forrása itt 

best of LAK - zh válogatás

 

bár titkoltuk, biztos kiszivárgott, hogy ez a zh feladat volt a lakó 2 a2 tankör kisfeladata is. nekünk tanulságos volt látni a másodévesek ártatlanságát, ugyanakkor a sokadévesek tudása, ravaszsága és helyenként tanácstalansága is sokat mondott. díjakat nem adtunk ki, csak megvételt és kiemelt megvételt, mert valamit mindig hiányoltunk a tervekből: vagy az őszinteséget vagy az alaposságot vagy valami átfogó gondolatot. ha a zsűri (gulyás eszter, máthé dóra, peitl péter, jancsó miklós - lakó2 a2 tanári kar) nem is talált maradéktalanul tetsző tervet, értékelhető gondolatot annál többet, ebből lett a 8 kiemelt megvétel és a 9 megvétel. a kiemelt megvételeket mind kitesszük, a megvételek közül csak a három érdekes "ellentervet". további eredmények a szokásos táblázatunkban.

LAK - műalkotás, szimbólum, kiáltvány, menedék, lakógép - zh

örököltél egy telket és némi pénzt. pont annyit, hogy saját magadnak meg tudjál építeni egy kis házat, ahol ideiglenesen lakhatsz és dolgozhatsz. 

csak akkor lehet a tiéd a telek és a pénz, ha meggyőzöd a zsűrit arról, hogy van elképzelésed. 

az elképzelés bármi lehet. 

a bemutatás formája egy tárgy, egy kép és egy szöveg. 

mindegyik munkarész legyen tömör és kifejező.

kijátszhatatlan formai megkötések nincsenek.

feltöltés: 2020. 09. 23. szerda 24:00

a bíráló bizottság tagjai: gulyás eszter, jancsó miklós, máthé dóra és peitl péter.


helyszín a telek sík része, szürkével jelölve

google maps a helyszínről

street view a már elbontott házról

geodézia különféle formátumokban

fotók a helyszínről


a terv bármilyen technikával készülhet, de csak digitális formában lehet feltölteni

a tárgy lehet elvi, de lehet valóságos térbeli modell is, ugyanígy lehet fizikai vagy 3D modell

a szöveget lapon elhelyezve, olvasható méretben kérjük

a feladattal kapcsolatos kérdéseket a teams csoportban tudjuk megbeszélni, jelenléti feladatmegbeszélés nem lesz

bemutatás: 2020. 09. 24. csütörtök 9:15 és 12:00 között a teams csoportban.

további részleteket szintén a teamsben tudunk megbeszélni

első nap

az első nap rövid programja:

komplex 1 megbeszélés 9:15 és 10:00 között

komplex 2 megbeszélés 10:15 és 11:00 között

helyszín a tanszéki terem, ügyelve az egészségügyi előírások maradéktalan betartására, ami azt jelenti, hogy mindenkin lesz maszk és mindenki tartja a másfél méter távolságot. szerencsére nem vagyunk túl sokan, el fogunk férni. (a komplex 2 akár lehet kültérben is, ha az időjárás megengedi)

javaslom, hogy utána mindenki keresse meg az építész konzulensét, hogy beszéljék át a további teendőket. msc hallgatóknak a tanszéki gyakorlat tárgy féléves feladatait is!

egyelőre a tervezési konzultációk mehetnek élőben, de nem tudjuk, hogy meddig. 

illusztráció: kelemen mariann komplex 2 terve az előző félévből

itt van az ősz

 
itt van bizony, egy hét múlva kezdünk. várhatóan élőben, de hogy meddig, azt nem tudjuk. nem csak mi, senki sem tudja. a pletykák szerint október első felében átállunk online oktatásra, de ezek a pletykák akkor kezdtek el terjedni, amikor még alacsonyabb volt az új fertőzöttek száma, vagyis a számának a növekedése, még pontosabban a napi új fertőzöttek száma.

tehát jelenléti oktatásra készülünk, elkészültek az ütemtervek is, de érdemes őket rugalmasan kezelni. annyi biztos, hogy az online oktatás (komplexen!) elég jó, a tervbemutatások semmivel sem voltak kellemetlenebbek, mint korábban, és jobban is tudtuk tartani az időbeosztást. a konzultációkról megoszlanak a vélemények, én például szerettem a teams (alapvetően jól működő) rendszerében konzultálni, de volt olyan is, akinek nem jött be. fontos, hogy az elején ismerjük meg egymást, (ha régről nem), onnantól könnyebb képernyőn keresztül terveket megbeszélni. belerajzolni nem annyira, de (talán már a nyolcadik-kilencedik félévben) ez már amúgy sem a legjobb oktatási módszer :)

egyelőre ennyi, amint lesz új információ, megosztjuk!

(van egy zárt facebook csoportunk, várjuk az újakat, de félév közben a lényeg inkább a teamsen lesz)

a képet a KOMPLEX KORONAVÍRUS VIZSGÁLATI CSOMAG honlapjáról kölcsönöztük

Tervbeadás és bemutatás

Mit kell beadni, hogyan, mikor, milyen formátumban - 2020-as távoktatásos változat

Beadandók:

1. az építész terv a kiírás szerint pdf-ben

(makettbeadás ebben a félévben értelemszerűen nincs, de ha volt munkaközi makett, és fényképeken hozzáad a tervhez, érdemes a tervlapokra feltenni vagy a legalább prezentációba beilleszteni)

2. a prezentáció anyaga

A tervet minden hallgató egy 5 perces prezentáció formájában mutatja be. Nagyon fontos az előadás tervezettsége, mert ez alapján fogunk képet kapni a komplex terv építészeti részéről. Jól összehangolt képsorral, kevés magyarázó szöveggel nagy mennyiségű információt lehet átadni ennyi idő alatt!

A vetítés elsősorban az építészeti tervről szól, szakági munkarészeket az építészeti vonzatukkal együtt érdemes vetíteni. Szeretnénk látni a hagyományos tervlapokat egyben (helyszínrajzok, alaprajzok, metszetek és homlokzatok), ezek közelebbi részleteit, látványokat, makettfotókat, helyszíni fotókat, diagramokat. Mindent, ami segít a gyors és alapos megértésben.

A vetítés saját számítógépről történik, ebből következően nincs formai megkötés, de javasoljuk, hogy képsor, pdf vagy ppt formátumú legyen, és minden esetben kerüljük a lassan betöltődő képeket!

Beadás

Minden munkarészt május 29-én (pénteken) 12 óráig kell feltölteni a saját mappában kialakított VÉGLEGES TERV nevű mappába. Ezen belül legyen elkülönítve az ÉPÍTÉSZET, TARTÓSZERKEZET, ÉPÜLETSZERKEZETEK, GÉPÉSZET és KIVITEL mappa, továbbá legyen egy PREZENTÁCIÓ nevű mappa is. A terveket különeljárásai díjjal június 2-án (kedden) 12 óráig lehet feltölteni. A prezentációkon a bemutatás előtti nap éjfélig lehet dolgozni.

Bemutatás

A tervek bemutatása a beadás utáni napokban lesz, várhatóan szerdán és csütörtökön. A végleges időbeosztást a beadott tervek alapján készítjük el. 

Vannak mintatervek. Kicsit régiek, biztos a szakági követelmények változtak valamennyit, de az építész tervek kidolgozottsága megfelelő, érdemes megnézni őket. További tervek is nagy számban vannak a blogon, elég hozzá a terv címkére klikkelni, és a tabló 1, tabló 2 linkek használatával eredeti méretben 100 dpi felbontásban minden látható.

Jó munkát, szép terveket!

kép forrása: © John Lautner Architects / source: archeyes.com

Diszkó - pzh

Hitvallásom az a művészet, amely politikus, teoretikus, misztikus; amely nem arra való, hogy múzeumokban gubbasszon a valagán.
Hitvallásom az a művészet, amely úgy terebélyesedik ki, hogy művészet voltáról sejtelme sincs; amelynek megadatott, hogy nullpontról induljon el.
Hitvallásom az a művészet, amely meghentereg a hétköznapok mocskában, és mégis győztesen kerül ki belőle.
Hitvallásom az a művészet, amely utánozza azt, ami emberi; ami, ha kell, humort, ha kell, erőszakot idéz - ami éppen adódik.
Hitvallásom az a művészet, amely a való élettől nyeri alakját; amely tekereg és terjeszkedik, halmozódik, fröcsög, csöpög, amely vaskos és durva, nyers és kedves és ostoba - mint maga az élet.
Hitvallásom az a művészet, amely zászlóként libeg, s amelybe, mint zsebkendőbe, orrot lehet fújni.
Hitvallásom az a művészet, amely hordható, mint a nadrág, kilyukad, mint a zokni; amelyet mint cukrászsüteményt megehetünk, de amelyet mélységes undorral ott is hagyhatunk, akár egy darab szart.
Hitvallásom a bicegő, hempergő, szaladó, ugráló művészet.
Hitvallásom az a művészet, amelyet konzervdobozban kapunk, vagy amelyet partra vet az ár.
Hitvallásom a szoknya alatt kitaperolt művészet, a csípő csótány-művészet.
Hitvallásom a kapcsolóval fel s lekattintható művészet.
Hitvallásom a télen gőzölgő kanálislefolyók művészete.
Hitvallásom a keresztbe vetett lábak közötti izzadság művészete.
Hitvallásom az olcsó vakolat és zománc művészete.
Hitvallásom a kopott márvány és az összezúzott pala művészete.
Hitvallásom az összefirkált aszfalt, összemázolt házfalak művészete.
Hitvallásom a begörbített fémek, az összezúzott üveg, a földre rántott tárgyak művészete.
Hitvallásom a kocsmai locsogás, fogpiszkálás, sörözgetés, tojássózás, sértegetés művészete. A bárszékről való lefordulás művészete.
Hitvallásom az alsóneműk és taxik művészete.
Hitvallásom az éji sötétséget kivilágító villódzó művészet.
Hitvallásom az a művészet, amely hol kihuny, hol fényárba szökken, ide-oda cikázik, táncol, felvillan, majd ismét kialszik.
Hitvallásom a Kool-művészet, a 7-UP művészet, a Pepsi-Cola művészet, a 39 centes művészet, a 15 centes művészet, a Vatronol művészet.
Hitvallásom az előrefésült, fülre aggatott, ajakra, szem alá kent, szőrtelenített, fogakra dörzsölt, csípőre erősített, lábra húzott művészet.

(Kivonat Claes Oldenburg 1969-ben a londoni Hayward Galleryhen rendezett kiállítás katalógusából.)

Feladat: 200-300 főt befogadó télen fűtött nyáron klimatizált épület tervezése melyben esténként-éjszakánként táncolni, szórakozni lehet. (Diszkó)
Helyszín: a Városligetben az Olof Palme sétány, a Paál László út és a George Washington sétány által közrezárt terület. A telken található épületek mind le lesznek bontva.

Google Maps:  https://www.google.hu/maps/@47.5130579,19.0836672,316m/data=!3m1!1e3

Kötelező tervezési program: 1: fogyasztótér jó rálátással a tánctérre (asztalok székek, boxok, szeparék), 2: italpult, 3: ital és göngyölegraktár, 4: iroda, 5: személyzeti öltöző-vizesblokk, 6: "táncparkett", dobogók, kivetítők 7: DJ pult (hang és fényvezérlés) 8: közönség számára mosdó-WC, és 9. ruhatár értékmegőrzővel (szekrények).
Nyitva tartás: egész évben este 9-tól reggel 5-ig. Személyzet: 5 nő és 5 férfi. 

A terveket m = 1:200-ban tetszőleges technikával rajzolva (alaprajzok, metszetek, homlokzatok, tömegmodell vagy távlati kép esetleg makettfotók) 2 db A3 lapon (borító nélkül), névvel a hátoldalon ellátva (plusz digitálisan png vagy jpg formátumban) kell beadni a tanszéki titkárságon április 27-én, hétfő délután három óráig. kell feltölteni mindenkinek a saját megosztott mappájába jövő szerda (2020. 05. 06.) éjfélig.

DJ Makrai és DJ Jancsó tárgyfelelősök

A kérdéseket csütörtök péntek éjfélig várjuk kommentben! (A kiírás 2010-ben készült, semmi köze a múzeumi negyedhez).

kép forrása

Kx2 munkaközi bemutatás

a munkaközi bemutatásról beszéltünk a félév elején, a tárgyleírásban is benne van, és nem utolsósorban minden konzulens tökéletesen tájékozott, szóval innentől lényegében ismétlés következik, persze idén minden más, mert távoktatunk:

- a bemutatás digitális, jpg vagy png képek következzenek egymás után;
- a prezentáció 5 perc, 10 percet hagyunk a kérdésekre és a hozzászólásokra összesen
- két dolog kell bevezetésnek: a komplex 1 portfóliója és a kimetszett rész ötvenes szintű rajzai (alaprajzok, metszetek, homlokzatok)
- a további két dolog a munkaközi terv lényege: a csomópontokból összerakott metszet és a választott elem vázlatterve
- a csomópontokból összerakott metszet 1 kép, amelyből az "unalmas" részek ki vannak vágva, a csomópontok 1-1 képen következzenek utána
- a választott elem vázlattervének bemutatása témafüggő, de legyen alapos és jól érthető
- hasznos lehet még az anyagokról, szerkezetekről, megépült példákról pár képet mutatni, ha segítik a terv megértését.

diploma vázlatterven jól vizsgázott a teams, komplexen is jó lesz! csütörtök reggel 9:00-kor kezdünk, beosztás szándékosan nem lesz. azt kérem, hogy mindenki legyen a gép előtt, a terv bekészítve, a teams beüzemelve. 6 hallgató lesz összesen, a többi 5 már bemutatta az előző félévben, másfél óránál tovább nem fog tartani, nézzük végig az összeset együtt!

a fenti, csomópontokból összerakott metszet forrása itt 

Távoktatás

mint tudjátok, ideiglenesen áttértünk a távoktatásra. reméljük minden jól fog sikerülni, és amikor elmúlnak a nehéz idők, még profitálunk is belőle.

szerencsére túl vagyunk a zárthelyin, mert annak a közös bemutatása és megbeszélése a teremben volt hatékony, nehéz elképzelni ugyanezt távoktatásban, persze a technikák villámgyorsan fejlődnek. a következő három bemutatás (koncepció, vázlatterv, munkaközi) digitális feltöltés lesz, a vélemények szűkebb körből kerülnek majd ki, mert nem fog az összes oktató hozzászólni. (bár még ez is alakulhat a technikai lehetőségek függvényében).

reméljük, hogy a félév végi tervbemutatás már újra a hagyományos módon, a Nappaliban történik. addig is a rend a szokásos: a legfontosabb dolgokat itt, a tantárgyi blogon találjátok meg, (lehet kommentelni is), a napi ügyekre ott a facebook csoport, írjatok, kérdezzetek! lesz, amire tudunk válaszolni, és lesz, amire nem. de megpróbáljuk!

Bercsényi 2.0 - a legmenőbbek

a zh idén egyéni munka volt, semmilyen szempontból nem volt könnyű, ennek ellenére nagyon érdekes és jó tervek jöttek be. a két díjazott és a három kiemelt megvételt kapott tervet mutatjuk be, mindegyikről egy kép látható és egy link, ahol az összes tervlapot megnézhetitek pdf formában.


kovács ádám díjazott terve


kelemen mariann díjazott terve


nagy virág kiemelt megvételt kapott terve


papp zsombor kiemelt megvételt kapott terve


rottenbacher dalma kiemelt megvételt kapott terve

Bercsényi 2.0 építész kollégium - zh

UPDATE: A LÉTSZÁM FIX, AZ EGY FŐRE ESŐ 15 LÉGKÖBMÉTER LEGYEN MEG, 
AZ ÖSSZES TÖBBI ADAT (BEÉPÍTHETŐ TERÜLET, ÉPÍTMÉNYMAGASSÁG, STB.) CSAK JAVASLAT!

Tervezési program:
Hallgató létszám:100 fő.
Kb. 12m2 /fő nettó alapterület, vagyis 1200 m2 egyéni lakóterek vizes helyiségekkel
Minimum: 500, maximum: 1000 m2 nettó alapterület közös tereknek
Ezen kívül: közlekedők, gépészet, stb, 

Előírások:
Maximum: 20 m épületmagasság. 
Maximum: 600 m2 beépített alapterület.

Helyszín:
BME parkoló. A mellékletben PDF, PLN és DWG formátumban található a kijelölt tervezési terület piros vonallal jelölve. (Leghosszabb oldaléle 72 m)

Javasolt szempontok:
1: A hallgatók átélhessék a kollektív cselekvés és az együttlét örömét, de legyen módjuk nyugodt alvásra és pihenésre is.
2: Legyen biztosított az étkezési, főzési lehetőség. (hűtőszekrény, mosogató, tűzhely, edények, lábosok) de várhatóan a hétköznapokon a közeli menzán történik az ebédelés.
3: Akár kisebb egységekben is, de lehessen együtt dolgozni, rajzolni esetleg tanulni (makettező műhely, műterem-tanulószoba)
4: Legyen lehetőség kulturált módon tisztálkodni. (mosdó, zuhany, WC) 
5. Gondoskodni kell a művelődés és szórakozás tereiről. (klub, multifunkciós tér, kis kondi, stb.)

A terveket m = 1:200-ban kidolgozva, tetszőleges technikával rajzolva, de a vetítésre való tekintettel fekvő 1920x1080 képpont (pixel) minőségben (kis MB méretben) PDF láncban vagy jól sorszámozott JPG-ben kérjük feltölteni! Az eltérő alaprajzok, metszet(ek), homlokzatok, a vetítés során azonos léptékben (méretarányban), fekete, szükséges vonalvastagsággal, javasoltan külön lapokon jelenjenek meg! A távlati képek (renderek) kellően kontrasztosak és világosak legyenek! (Négy irányú render esetén szükségtelen a homlokzat). Maximum 10 kép (tervlap) vetíthető, összesen 3 perc időtartamban. Ez az idő az építészeti koncepció ismertetésére szolgál. 5 perc jut a kérdésekre és az elemzésre.

A terveket a http://bit.ly/KX_ZH1_201920_2 címre kell feltölteni február 23. (vasárnap) éjfélig digitális formátumban.

A zárthelyi egyéni munka!

A zh kiadásakor a közös megbeszélésen együtt alakíthatjuk ki a végleges programot. A hallgatók így hatással lehetnek a kiírásra is. Mindenkit szeretettel várunk csütörtök reggel 9:15-kor a nappaliban! 

MS & JM

kép forrása: ez a fantasztikus archívum