A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kx1. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kx1. Összes bejegyzés megjelenítése

0-24 zh - nyertes tervek

a tervek bemutatása után összeülő zsűri (falvai balázs, jancsó miklós, nagy márton, sugár péter, török dávid, weiszkopf andrás) négy tervet emelt ki, ezeket mutatjuk be egy-egy tablóképpel és linkkel. a fenntartható lakóhelyek műhely kiírását egy korábbi posztunkban, itt olvashatjátok. 

első az egyenlők között baranyai kata és veres zsuzsi terve, egy lakható ikea áruház:

0-24 - kx zh

mesélik, hogy a kilencvenes évek végén vagy inkább a kétezres elején egy vállalkozó szellemű fiatalember végigturnézta az ország menő építészirodáit, hogy van egy fantasztikus ötlete, a bölcsőzde, óvodázó, bölcsma, bölcsivó vagy kinder pub, a neve még nem kiforrott, a lényeg a lényeg: ne építsünk kétszer! délelőtt óvoda vagy bölcsőde, délután váltás, onnantól kocsma. az egyik este üres, a másik délelőtt, miért ne lehetne összerakni őket? délután négykor hazaviszik az utolsó gyereket is, el lehet rakodni a kisasztalokat és a kisszékeket, feltörölni a kiömlött szörpöt, eldugni minden játékot a szekrényekbe és jöhet az esti műszak. akár egész éjszaka üzemelhet a söröző (vagy borozó, ki mit szeret), akár táncolhatnak is a fiatalok. hajnalban jönnek a takarítók, egy óra múlva minden tip-top, jöhetnek a kisdedek. és még azt is biztos forrásból tudom, tette hozzá a vállalkozó, hogy pár éven belül betiltják a cigizést minden kocsmában, szóval mire felépül a cucc, már nem kell a szag miatt sem aggódni.

talán nem véletlen, hogy az egészből nem lett semmi, sehol egy gyermekvedelde, de tudvalevőleg az őrült és zseni között nincs mindig szigorú határ, lehet az őrült beszédben is valami. vállalkozó szellemű fiatalemberünkről azóta semmi hír, lehet az is hogy bolondokházában végezte, de az is lehet, hogy a fenntarthatóság pápája lett egy másik országban, egy másik, gyaníthatóan nem magyar névvel.

fussunk neki újra a kérdésnek, de több ésszel. hagyjuk a gyerekek és az alkohol kapcsolatát, legyen a kérdés általánosabb: cél a teljes (vagy minél teljesebb) kihasználtság, tegyünk javaslatokat olyan épületre, ahol időben osztoznak a használaton különböző funkciók. akár kettőnél több is, mert nem csak nappal és éjszaka van, hétvége és hétköznap is. és ha jobban belegondolunk, nyáron is vannak (ma még) üres épületek.

helyszín a ferencváros, a lenhossék utca 4-6. telek. a tervezési terület része a tömb belsejébe benyúló nagy, parkos terület is. a telek sokféle beépítésre alkalmas, ezzel is segítve a tervezést abban, hogy sikerüljön a lényegre koncentrálni: a felvetett tevékenység-kombinációra és annak építészeti kialakítására.

a tervek bemutatása február 28-án reggel 8:15-kor kezdődik a nappaliban. minden terv bemutatására 3 perc áll rendelkezésre. a vetítendő anyagot ehhez igazítsátok, de mindenképpen tartalmazza a beépítést, az alaprajzokat, külső látványokat és egy összefoglaló ábrát vagy ábrasort az épület működéséről.  a tervek egyéni munkával vagy párban készülhetnek.

anyagokat a helyszínről itt találtok. a szabályozást és minden egyéb előírást figyelmen kívül lehet hagyni, az összes feltöltött anyag tájékoztató jellegű.

a feladatkiírás megbeszélése február 21-én 8:15 és 9:00 között lesz a nappaliban. mindenkit szeretettel várunk!

(a feladatkiírást a fenntartható lakóhelyek műhely készítette, külön köszönet gall eszternek a helyszínért)

---

0-24

it is said that in the late 1990s, or rather in the early 2000s, an enterprising young man toured the country’s cool architectural firms, that he had a fantastic idea, a mix of pub and a nursery, the name was not yet mature, the point was : do not build twice! kindergarten or nursery in the morning, pub in the afternoon. One is empty at night the other is empty in the morning, why not put them together? At 4 PM the last child is taken home, the small tables and small chairs can be loaded, the spilled syrup can be wiped out, all the toys can be hidden in the cupboards and the evening shift can come. Either the pub (or wine bar, who likes what) can be open all night, or the young people can dance. the cleaners come at dawn, in an hour everything is tip-top, the little ones can come. And  know from a secret source, the entrepreneur added, that smoking will be banned in all pubs within a few years, so by the time the stuff gets ready to launch, you won’t have to worry about the smell anymore.
 
it may not be a coincidence that the whole thing has become nothing, a child's pub anywhere, but knowingly there is not always a strict boundary between the mad and the genius, there may be something in the mad speech. There has been no news about our enterprising young man since then, it may be that he ended up in a  fool's house, but it may also be that he became the pope of sustainability in another country, with a non-Hungarian name.
 
let’s ask the question again, but with more common sense. Let’s leave the relationship between the kids and the alcohol, let the question be more general: aim for full (or as full as possible) utilisation, make suggestions for a building where different functions are shared in time. Possibly more than two, because it is not only day and night, it is weekend and weekday. and there are (still today) empty buildings in the summer.
 
location in Ferencváros, 4-6 Lenhossék Street. The design area also includes a large park that extends inside the block. The plot is suitable for a wide range of installations, thus helping the design to focus on the essentials: the combination of activities proposed and its architectural design.

the presentation of the plans will begin at 8:15 a.m. on Feb. 28 in the "living room" (K 274). You have 3 minutes to present your project. Adjust the material to be projected accordingly, but it will certainly include the site plan, floor plans, exterior views and a summary diagram or series of diagrams of the operation of the building.
 
the announcement of this test is going to be in the "living room" from 8:15 a.m. to 9:00 p.m., Feb. 21.

(the terms of the test were prepared by the Sustainable Housing Workshop, special thanks to Eszter Gall for the site idea)

kép forrása: google earth

Komplex felvétel 2022 1


A tavaszi félévben a következő Komplex tárgyak indulnak:

Tervező szakirány Komplex 1 és Komplex 2 (hu/en)
Műszaki szakirány Komplex 1 és Komplex 2 (hu)
Msc Komplex 1 és Komplex 2 (hu/en)

Tárgyfelelős: Nagy Márton DLA


A Komplex tárgyak oktatói:


Dankó Zsófia DLA, Falvai Balázs DLA, Hild György DLA, Jancsó Miklós DLA, Kolossa József DLA, Nagy Márton DLA, Perényi Tamás DLA, Sugár Péter DLA, Török Dávid DLA, Varga Tamás DLA, Weiszkopf András.


A LAKÓTANSZÉK már a 2021/2022 tanév tavaszi szemeszterének Komplex tervezés 1 tárgyát a három tervezési tanszék (Exploratív Építészeti Tanszék, Középülettervezési Tanszék és Lakóépülettervezési Tanszék) részvételével létrehozott és 2022 őszi szemeszterében induló Építőművészeti Specializáció koncepciójának megfelelően hirdeti meg. A 3 tanszék 3-3 tematikus műhelye által kínált témák közül tanszékünkön a következők közül lehet választani.


BELAKÁS 2.0 - Betonkupola a lótuszok felett / CRAFT - Moduláris építészet Műhely

EGYÜTTÉLÉS / SOCIAL - Szociális lakhatás Műhely 

ALL IN - Radikális flexibilitás a nyolckerben / CONSCIOUS - Fenntartható lakóhelyek Műhely 


A Lakóépülettervezési tanszéki Komplex tervek egyéni munkák, de előfordul, hogy több hallgató közös területre tervez. Ilyenkor a kezdeti fázis (a félév első harmada) a közös koncepcióalkotás ideje (a közös beépítési terv megalkotása), az ezt követő épülettervezés már egyéni munka.

Tájékoztató beszélgetés:

2021. december 21. 9.00, TEAMS g3rk7er


A felvétel rendje:

A jelentkezés portfólió leadásából és személyes elbeszélgetésből áll. Jelentkezni itt lehet. Határidő: 2022. 01. 07. 12:00


A személyes elbeszélgetésekre a portfólió leadása utáni napokban, január 10. és 14. között, a választott oktatókkal egyeztetve kerül sor. A tanszék a felvételről 2022. 01. 14-ig dönt és aznap kihirdeti az eredményt.

A Komplex 2 tárgyak esetében értelemszerűen nincs felvételi eljárás, a sikeres Komplex 1 tárgy teljesítése esetén a Neptunban lehet felvenni.

A felvétel rangsorolási szempontjai:


Mindenkit szeretettel várunk, akit érdekel a tervezés! A felvétel során figyelembe vesszük a portfólió minőségét, a szakmai érdeklődést és a tanszékhez kötődést (tanszéki tervezési tárgyak, szabadon választható tárgyak, demonstrátori munka, TDK).

Komplex felvétel 2021 2



Az őszi félévben a következő Komplex tárgyak indulnak:

Tervező szakirány Komplex 1 és Komplex 2 (hu/en)
Műszaki szakirány Komplex 1 és Komplex 2 (hu)
Msc Komplex 1 és Komplex 2 (hu/en)

Tárgyfelelősök: Nagy Márton DLA, Jancsó Miklós DLA


A Komplex tárgyak oktatói:


Bánáti Béla, Dankó Zsófia DLA, Falvai Balázs DLA, Hild György DLA, Jancsó Miklós DLA, Kolossa József DLA, Nagy Márton DLA, Perényi Tamás DLA, Sugár Péter DLA, Török Dávid DLA, Varga Tamás DLA, Weiszkopf András.


Feladatok, tematika:


BELAKÁS


Az épületek gyakran tovább maradnak fenn, mint az eredetileg tervezett rendeltetésük. A kiüresedés, elhagyatottság drámai fordulatokat hoz egy épület életében, ugyanakkor a hiány inspiráló is lehet. A funkcióvesztés a speciális igények kielégítésére készült épületek esetében sorsszerű, de sok esetben a szellemi, pénzügyi erőforrások, a közös akarat hiánya, váratlan társadalmi, politikai fordulat vezet oda, hogy egy épület magára marad. Bármerre járunk az országban, tapasztalhatjuk, hogy a gombamódra szaporodó új épületek között egy értékes épületállomány várja megüresedve sorsát, amely legtöbbször elbontásukat jelenti. 


Az épített örökségben gyökerező közös múlt, mint identitásunk alapjának megőrzése, az értékmentés, az épített környezet evolutív folyamatainak fenntartása az építészek kötelessége. A megőrzés csak új funkció befogadásával lehetséges, hiszen a cél nem a kiállítási tárgyként való konzerválás, hanem a használat. A védelem kreatív teremtéssel kell párosuljon, a régi és az új együttálásánában rejlő lehetőségeket kell kiaknázni. A világban több átalakítás mutatja, hogy mindez lehetséges, és szerencsre egy-két üdítő megújulás Magyarországon is létrejöhetett már. Gyarapítsuk a jó példák számát, lakjunk be izgalmas terű, elhagyott épületeket!


A meglévő terek belakása kapcsán kézenfekvő lehet az előregyártott, akár moduláris elemekből való építkezés, a könnyű, bővíthető, szétszerelhető szerkezetek használata. Az új funkció megtalálása, a programalkotás kapcsán az építészeti szempontokra koncentráljunk. Mire alkalmas a helyszín? Mit tud természetes módon befogadni a tér, a meglévő szerkezet? 


A belakással foglalkozó első tematikus félév indításáig a tanszék közösségi oldalain elhagyott ipari épületeket mutatunk be, ajánlásaink között tervanyaggal dokumentált épületek is leszenek. Fontos ugyanakkor az személyes motiváció, ezért bármilyen talált épülettel lehet jelentkezni a kurzusra.


A Lakóépülettervezési tanszéki Komplex tervek egyéni munkák, de előfordul, hogy több hallgató közös területre tervez. Ilyenkor a kezdeti fázis (a félév első harmada) a közös koncepcióalkotás ideje (a közös beépítési terv megalkotása), az ezt követő épülettervezés már egyéni munka.

Tájékoztató beszélgetés:

2021. június 9. 17.00, TEAMS q0ef16y


A felvétel rendje:

A jelentkezés portfólió leadásából és személyes elbeszélgetésből áll. Ebben a félévben mindkettő digitális formában történik, jelentkezni itt lehet. Határidő: 2021. 06. 11. 12:00


A személyes elbeszélgetésekre a portfólió leadása utáni napokban, június 11. és 18. között, a választott oktatókkal egyeztetve kerül sor. A tanszék a felvételről 2021. 06. 18-ig dönt.

A Komplex 2 tárgyak esetében értelemszerűen nincs felvételi eljárás, a sikeres Komplex 1 tárgy teljesítése esetén a Neptunban lehet felvenni.

A felvétel rangsorolási szempontjai:


Mindenkit szeretettel várunk, akit érdekelnek a lakóépületek! A felvétel során figyelembe vesszük a portfólió minőségét, a szakmai érdeklődést és a tanszékhez kötődést (tanszéki tervezési tárgyak, szabadon választható tárgyak, demonstrátori munka, TDK).


kép: DIGÉP hűtőtorony, Diósgyőr

forrás:  Marchand Meffre, http://www.marchandmeffre.com

Hárosi csónakház - kx pzh

A hárosi lakópark az ott lakóké, a vízpart mindenkié. Egy csónakháznak viszont mindenki örül, akár a közelben lakik, akár nem, akár készen vannak a lakópark házai, akár nem. Építsünk csónakházat!

Hol legyen? Az érkezés tengelyében, a Növény utca és a Dévér park vonalának meghosszabbításában. Mire legyen alkalmas? Minden szokásos funkcióra: a csónakok téli és nyári tárolására, a parta lejutásra, a hajók vízre tételére, vízparti időtöltésre, stégen üldögélésre, kávézásra és büfézésre, wc és mosdó használatára. Segítse az akadálymentes lejutást a fövenyre. További funkciók is elképzelhetők (klubhelyiség, öltöző, konditerem, stb.), amennyiben a csónakház működése úgy kívánja.

A tervezéshez bármilyen rendelkezésre álló anyag felhasználható, elsősorban a komplex teams csoportban feltöltött fájlok. Beadás/feltöltés: április 29. (csütörtök) dél, teams mappa (PZH 2021 04 29). Konkrét formai megkötések nincsenek, csak egy szempont: a terv legyen önmagában, szóbeli prezentáció nélkül is értelmezhető. A tervezés egyéni munka. 

kép: a parton, forrás: google street view

Kx1 vázlatterv


hétfőn vázlatterv, a feladat szokás szerint a zsűri meggyőzése, hogy jól áll a terv, minden lényeges döntés vállalható, egyes részleteken ugyan még lehet finomítani, de már nem csak a cél látszik, az oda vezető út is.

minden terv bemutatására 5 perc jut, ezekkel javasolt kitölteni: 

koncepció (ismerjük, elég felidézni)
beépítés (tömeg, főbb funkcionális egységek, alapvető működés)
függőleges és vízszintes szervezés (alaprajzok, metszetek)
külső (homlokzati koncepció, anyagok, látványok)

(lehet teljesen más a prezentáció, a 200-as szinten álló tervet kell röviden és érthetően bemutatni a beépítéstől a látványokig. ez csak egy javaslat)

további tíz perc: oktatói kérdések, vélemények, javaslatok.

kilenckor kezdünk, a beosztás ugyanaz, mint a koncepcióterv bemutatásakor.

kép: Young Architect Guide: 5 Ways to Tell Your Story Through Drawings Alone, forrás: itt

A legjobb első lépések - zh eredmények

Az első lépések sosem könnyűek, így volt ez most is. Díjak természetesen születtek, abszolút megérdemelten, mármint a zsűri (Nagy Márton, Jancsó Miklós) szerint. Először a három díjazott tervet mutatjuk pár képpel (és linkkel a teljes tervekhez), utána a hét kiemelt megvételre érdemes tervet osztjuk meg.


Péter-Szabó Eszter díjazott terve 

Siavash Dadpour díjazott terve




Molnár Judit díjazott terve

Kiemelt megvételt nyert Böröndy Júlia, Duzsik Dorottya, Laczó Eszter, Rudolf Blanka, Sándor Eszter, Sóváry Dalma és Velky Anna. A nevek linkek a tervekre!

További zh eredmények és szakági konzulensek a szokásos táblázatunkban találhatók.

The first step - Comprehensive design, Test

Crises are coming, crises are going. We do not know when the real construction will begin on the site, it is not even clear exactly how the buildings will look like, the architecture students have just started designing. The only thing which is sure, that in the near future people are moving into the “wave field” of the Danube at the Háros island. Maybe in a few years, people will live here, play sports, have fun, sit on the shore of the beach and stare at the rays of the setting sun on the other side.

These few years can be up to a decade. Why waiting for so long? Let’s take the first step, design, and build the first object on the site. What does this mean? A tower, a signal, a base, a starting point? A building. This building or structure indicates that something is being made here, more precisely, something has already started. Where should it be? In the axis of arrival, in the extension of the line of Növény Street and Dévér Park. What should it be suitable for? Help the disabled to get to the shore of the river. What else should it be suitable for? The program of the building is up to you it is a matter of planning. Of course, the building has to serve those, who are visiting the site. Serving the visitors can happen in a wide variety of ways, starting with a buffet or toilet, but we prefer not to give tips, just a piece of advice: it is worth planning something that can remain an integral part of the site later, even when the residential development is completed.

Designing is individual work, but later on, teams are free to use members ’plans and other teams’ ideas for their half-year project. Any available material on TEAMS can be used for the design. Upload: February 21 (Sunday) midnight, Teams folder (ZH 2021 02 21). There are no specific formal restrictions, only two aspects: the plans should be well presented in five minutes and should also be understood without a personal presentation. The presentation will begin on February 22 at 9:15 in the RESIDENTIAL KXT Teams group.

foto: beyond the water, source: google street view

Első lépés - kx zh




Válságok jönnek, válságok mennek, nem tudjuk mikor kezdődik a komoly építkezés, még az sem alakult ki, hogy pontosan milyen lesz, épp csak elkezdték a munkát az építészhallgatók. Annyi biztos, hogy a “hárosi hullámtérbe” emberek költöznek. Leghamarabb pár év múlva itt fognak lakni, sportolni, szórakozni, parti fövenyen üldögélve bámulni a lemenő nap sugarait a túlparton.

Ez a pár év akár egy évtized is lehet. Ne várjunk, tegyük meg az első lépést, a hely birtokbavételét. Mit jelent ez? Egy pontot, egy jelet, egy bázist, egy kiindulást. Egy épületet. Ez az épület vagy építmény jelezze, hogy itt valami készül, pontosabban valami már elindult. Hol legyen? Az érkezés tengelyében, a Növény utca és a Dévér park vonalának meghosszabbításában. Mire legyen alkalmas? Segítse az akadálymentes lejutást a fövenyre. Mit tudjon még? A programalakotás innentől kezdve tervezési kérdés: természetesen az épület szolgálja ki a látogatókat. Ez nagyon sokféle módon történhet egy büfétől vagy vécétől kezdve, de inkább nem adunk tippeket, csak egy tanácsot: olyat érdemes tervezni, ami később, a lakóterület elkészültekor is a beépítés szerves része tud maradni.

A tervezés egyéni munka, de a későbbiek során a csapatok szabadon felhasználhatják a tagok terveit és más csapatok elképzeléseit. A tervezéshez bármilyen rendelkezésre álló anyag felhasználható. Feltöltés: február 21. (vasárnap) éjfél, Teams mappa (ZH 2021 02 21). Konkrét formai megkötések nincsenek, csak két szempont: a tervek legyenek öt percben jól prezentálhatók és legyenek önmagukban, szóbeli prezentáció nélkül is értelmezhetők. A bemutatás február 22-én 9:15-kor kezdődik a LAKÓ KXT Teams csoportban.

kép: túl a vízen, forrás: google street view

Komplex 1 és 2 tájékoztatók

Az első nap programja: négy tájékoztató, utána személyes megbeszélések az építész konzulensekkel. Egyelőre nem élőben, de nagyon várjuk a jelenléti oktatást!

09:15: kx1 magyar nyelvű tájékoztató
10:15: kx1 angol nyelvű tájékoztató
10:45: kx2 magyar nyelvű tájékoztató 
11:45: kx2 angol nyelvű tájékoztató

A tájékoztatók helye a LAKÓ KXT Teams csoport. Mindenkit betettem, aki a Neptunban felvette a tárgyat, ha valaki kimaradt, írjon nekem a mjancso@eik.bme.hu címre, megoldom.

Jancsó Miklós
(aki húsz év után már nem tárgyfelelős, csak segíti Nagy Mártont, de egyelőre még van dolga)

kép: tervezési helyszín magányos horgásszal

Komplex 1 felvétel / Comprehensive Design 1 application

Lezárult a felvételi első köre, minden jelentkezőt/felvettet szeretettel várunk! Részletek a táblázatban.
Aki más tanszéket választ, az kérjük jelezze ezt akár a tárgyfelelősöknek (Nagy Márton és Jancsó Miklós), akár a választott konzulensnek egy héten belül. Aki hozzánk jön (bízunk benne, hogy mindenki), attól megerősítést várunk szintén egy héten belül. Köszönjük és jó vizsgaidőszakot!

The first round of admission is over, all successful applicants are welcome! Details in the table.
In case of choosing another department, please inform Márton Nagy and Miklós Jancsó, who are responsible for the Comprehensive design 1 course or the chosen consultant within a week. Those, who come to us (we hope all of you), are expected to confirm their application within a week. Thank you and good examination period!

forrás/source: estudio Herreros - House on an Island https://vimeo.com/429177808

Komplex 1 jelentkezés / Comprehensive Design 1 application



Készítettünk egy google űrlapot a jelentkezéshez, ebben kérünk egy nevet, egy elérhetőséget; kérjük, hogy nevezzetek meg 1-3 választott oktatót, és adjátok meg a feltöltött portfólió (google drive, dropbox, stb.) linkjét. Határidő: péntek (január 8.) 12:00. Felvételi beszélgetésekre a következő hét első felében számítsatok, az oktatók Teams elérhetőséget fognak megadni hozzá. 

Itt várjuk a jelentkezéseket!

Please apply to the Comprehensive Design 1 course via our application form until Friday 12:00. We ask there some personal data (name, email), your preferred consultants (max 3) and a link to your portfolio. Application interviews will be scheduled for the next week via Teams, every applicant will be notified about his/her interview appointment via e-mail.

Click here to fill the application form.

forrás/source: estudio Herreros - House on an Island https://vimeo.com/429177808

Comprehensive Design 1 - New year, new thematics: modular homes, manufactured houses

The twentieth century is over, prefabrication is no longer just a panel, modular construction is not just putting containers next to each other; but the twenty-first is just beginning: complete houses are rarely made on industrial production lines, the idea of ​​3D printed mass customization of flats is still a dream. However the direction of the change is projected. There is a clearly visible reduction in on-site work, more and more prefabricated reinforced concrete and steel structural elements are used, doors, windows, claddings and installations are mainly industrial products. The number of prefabricated houses is rising. However, most of them are built to the standards of residential function of the twentieth century and are often old fashioned and outdated. 

 The task is given: let's use prefabrication, modular design in a contemporary way! Let's look for solutions to the present and future housing issues, let's experiment! You can design a low rise high density development, or multi-apartment house, but a dormitory, co-housing, or other experimental community residence is also conceivable. Our secret goal is to learn from Vienna, whether it is about sustainability, social architecture or modern construction methods. We cooperate with the Department of Urban Planning and Design in the selection of development areas, and rely on our colleagues who have dealt with modular architecture with our industrial partners over the past year.

Click here to join our introductionary lecture on Thursday at 11:00 AM via Teams.
Application deadline: 08 January, Friday, 12:00 (noon)

source: Wood Housing Seestadt Aspern / Berger+Parkkinen Architekten + Querkraft Architects / archdaily.com

Komplex a lakón - érdekel?

Mindjárt itt a komplex felvétel (határidő: péntek dél), előtte várunk egy rövid megbeszélésre most csütörtökön 11 és 12 óra között. Résztvevők: Nagy Márton, Vincze László és Jancsó Miklós. Témánk a tanszéki műhelyek megújulása, a moduláris építés és a komplex tervezés (illetve a tanszék) kapcsolata, a választható feladatok, a zárthelyik, a félév ütemezése, a felvétel részletei, és minden más, ami érdekes lehet. Helyszín a Teams, ha részt szeretnél venni, katt ide!

forrás: 'brette haus' is a tiny prefabricated house that unfolds in only three hours - designboom

Komplex felvétel 2021 1


A tavaszi félévben a következő Komplex tárgyak indulnak:

Tervező szakirány Komplex 1 és Komplex 2 (hu/en)

Műszaki szakirány Komplex 1 és Komplex 2 (hu)

Msc Komplex 1 és Komplex 2 (hu/en)


Tárgyfelelősök: Nagy Márton DLA, Jancsó Miklós DLA


A Komplex tárgyak oktatói:


Bánáti Béla, Dankó Zsófia DLA, Hild György DLA, Jancsó Miklós DLA, Kolossa József DLA, Nagy Márton DLA, Perényi Tamás DLA, Sugár Péter DLA, Varga Tamás DLA, Weiszkopf András.


Feladatok, tematika:


moduláris otthonok, gyártott házak

Adott a feladat: használjuk az előregyártást, a moduláris tervezést kortárs módon, keressünk megoldásokat a jelen és közeljövő lakhatási kérdéseire, kísérletezzünk! Lehet szövetes beépítésben vagy többlakásos házban gondolkodni, de ugyanúgy elképzelhető kollégium, co-housing vagy más kísérleti közösségi lakóhely. Nem titkolt célunk Bécstől tanulni, akár fenntarthatóságról, akár szociális építészetről, akár korszerű építési módokról van szó. Számítunk az Urbanisztika tanszék együttműködésére a fejlesztési területek kiválasztásában, és kollégáinkra, akik az elmúlt esztendőben a moduláris építészettel foglalkoztak ipari partnereinkkel.

Az ajánlott feladatokon kívül a tanszék befogad jól előkészített egyéni feladatokat is, ezek meghatározásánál számítunk az építész konzulens kollégák közreműködésére!


A Lakóépülettervezési tanszéki Komplex tervek egyéni munkák, de előfordul, hogy több hallgató közös területre tervez. Ilyenkor a kezdeti fázis (a félév első harmada) a közös koncepcióalkotás ideje (a közös beépítési terv megalkotása), az ezt követő épülettervezés már egyéni munka.


A felvétel rendje:


A jelentkezés portfólió leadásából és személyes elbeszélgetésből áll. Ebben a félévben mindkettő várhatóan digitális formában, a Teams rendszerén keresztül történik, az elérhetőségeket később adjuk meg. Határidő: 2021. 01. 08. (péntek) 12:00


A személyes elbeszélgetésekre a portfólió leadása utáni napokban, január 11. és 13. között, a választott oktatókkal egyeztetve kerül sor. A tanszék a felvételről 2021. 01. 15-ig dönt.

A Komplex 2 tárgyak esetében értelemszerűen nincs felvételi eljárás, a sikeres Komplex 1 tárgy teljesítése esetén a Neptunban lehet felvenni.


A felvétel rangsorolási szempontjai:


Mindenkit szeretettel várunk, akit érdekelnek a lakóépületek! A felvétel során figyelembe vesszük a portfólió minőségét, a szakmai érdeklődést és a tanszékhez kötődést (tanszéki tervezési tárgyak, szabadon választható tárgyak, demonstrátori munka, TDK).


kép: Wood Housing Seestadt Aspern / Berger+Parkkinen Architekten + Querkraft Architects
forrás: © Hertha Hurnaus / source: archdaily.com

Új év, új téma: moduláris otthonok, gyártott házak



A huszadik századnak vége, az előregyártás már nem csak panel, a moduláris építés nem egyenlő konténerek egymás mellé rakásával; de a huszonegyedik még csak most kezdődik: komplett házak ritkán készülnek ipari gyártósorokon, a 3D nyomtatott mass customization lakások gondolata még csak ábránd. A fejlődés iránya egyértelmű. Látványosan csökken a helyszíni munka, egyre több az előregyártott vasbeton és acél szerkezeti elem, a beépített nyílászárók, burkolatok és berendezések szinte egytől egyig ipari termékek. Nő a könnyűszerkezetes házak aránya, amelyek azonban a huszadik század lakófunkciós sztenderdjei szerint készülnek és megjelenésük sokszor elavult.

Adott a feladat: használjuk az előregyártást, a moduláris tervezést kortárs módon, keressünk megoldásokat a jelen és közeljövő lakhatási kérdéseire, kísérletezzünk! Lehet szövetes beépítésben vagy többlakásos házban gondolkodni, de ugyanúgy elképzelhető kollégium, co-housing vagy más kísérleti közösségi lakóhely. Nem titkolt célunk Bécstől tanulni, akár fenntarthatóságról, akár szociális építészetről, akár korszerű építési módokról van szó. Számítunk az Urbanisztika tanszék együttműködésére a fejlesztési területek kiválasztásában, és kollégáinkra, akik az elmúlt esztendőben a moduláris építészettel foglalkoztak ipari partnereinkkel.

kép: Wood Housing Seestadt Aspern / Berger+Parkkinen Architekten + Querkraft Architects
forrás: © Hertha Hurnaus / source: archdaily.com

Tervbeadás és bemutatás, felhő változat



Mit kell beadni, hogyan, mikor, milyen formátumban - 2020/21-es távoktatásos változat


Beadandók:

1. az építész terv a kiírás szerint pdf-ben

(makettbeadás ebben a félévben értelemszerűen nincs, de ha volt munkaközi makett, és fényképeken hozzáad a tervhez, érdemes a tervlapokra feltenni vagy a legalább prezentációba beilleszteni)

2. a prezentáció anyaga

A tervet minden hallgató egy 5 perces prezentáció formájában mutatja be. Nagyon fontos az előadás tervezettsége, mert ez alapján fogunk képet kapni a komplex terv építészeti részéről. Jól összehangolt képsorral, kevés magyarázó szöveggel nagy mennyiségű információt lehet átadni ennyi idő alatt!

A vetítés elsősorban az építészeti tervről szól, szakági munkarészeket az építészeti vonzatukkal együtt érdemes vetíteni. Szeretnénk látni a hagyományos tervlapokat egyben (helyszínrajzok, alaprajzok, metszetek és homlokzatok), ezek közelebbi részleteit, látványokat, makettfotókat, helyszíni fotókat, diagramokat. Mindent, ami segít a gyors és alapos megértésben.

A vetítés saját számítógépről történik, ebből következően nincs formai megkötés, de javasoljuk, hogy képsor, pdf vagy ppt formátumú legyen, és minden esetben kerüljük a lassan betöltődő képeket!

Beadás

Minden munkarészt december 11-én (pénteken) 12 óráig kell feltölteni a saját mappában kialakított VÉGLEGES TERV nevű mappába. Ezen belül legyen elkülönítve az ÉPÍTÉSZET, TARTÓSZERKEZET, ÉPÜLETSZERKEZETEK, GÉPÉSZET és KIVITEL mappa, továbbá legyen egy PREZENTÁCIÓ nevű mappa is. A terveket különeljárásai díjjal december 18-án (pénteken) 23:59-ig, tehát még éjfél előtt lehet feltölteni. 

Bemutatás

A tervek bemutatása január első napjaiban lesz, a végleges időbeosztást a beadott tervek alapján készítjük el. 

Vannak mintatervek. Kicsit régiek, biztos a szakági követelmények is változtak valamennyit, de az építész tervek kidolgozottsága megfelelő, érdemes megnézni őket. További tervek is nagy számban vannak a blogon, elég hozzá a terv címkére klikkelni, és a tabló 1, tabló 2 linkek használatával eredeti méretben 100 dpi felbontásban minden látható. 

A prezentáció és a tervlapok ideális formátuma a fekvő téglalap, érdemes ügyelni a pixelek jó kihasználására!

Jó munkát, szép terveket!

komplex 1 vázlatterv


csütörtökön vázlatterv, a lényeg: meggyőzni a zsűrit, hogy jól áll a terv, minden lényeges döntés vállalható, egyes részleteken ugyan még lehet finomítani, de már nem csak a cél látszik, az oda vezető út is.


minden terv bemutatására 5 perc jut, ezekkel javasolt kitölteni: 

első perc: helyszín és koncepció (légifotó, helyszínrajz, képek, elég felidézni)
második perc: beépítés (tömeg, főbb funkcionális egységek, alapvető működés)
harmadik perc: függőleges és vízszintes szervezés (alaprajzok, metszetek)
negyedik perc: külső (homlokzati koncepció, anyagok, látványok)
ötödik perc: elment képernyőmegosztásra és hasonlókra

(lehet teljesen más a prezentáció, a 200-as szinten álló tervet kell röviden és érthetően bemutatni a beépítéstől a látványokig. ez csak egy javaslat)

további tíz perc: oktatói kérdések, vélemények, javaslatok.

reggel kilenckor kezdünk, itt a beosztás. mindenki időben legyen a gép előtt, a terv bekészítve, a teams beüzemelve.

ugyanez részletesen és hivatalosan a tárgyleírásban 

a képen Cylindrical restaurant in Paris designed by Neri&Hu. forrás: itt