Pataki Dániel – Szabadtéri színpad - kx2



Szabadon álló beépítés a park közepén. A színház befogadóképessége 430 fő körül van, az épület szezonális jelleggel, főként nyáron működik.
nettó alapterület össz.: 683 m2
kör területe: 1963 m2

A koncepció lényege egy gyűrű alakú forma, mely körülöleli a színházat, és átvág rajta a park főtengelye. Az épület-együttes 3 nagyobb részből áll össze, melyek be vannak süllyesztve a föld alá, kívülről nézve csak a gyűrű érvényesül, mely oszlopokkal van alátámasztva. A színpad a park főtengelye alatt helyezkedik el. 
A színház a park főtengelyére helyezésével annak szerves részévé válik, a gyűrű formát pedig az is hangsúlyozza, hogy a közepébe érkezünk meg.  Ez a könnyed, légies szerkezet hívogató minden oldalról, és mivel egy park közepén vagyunk, fontos, hogy viszonyt teremtsen a parkkal. Átmeneti teret képez, azaz a nézőteret nem zárom el a parktól, de a gyűrű alá érkezve mégis úgy érezhetjük, megérkeztünk valahova. Ferde síkú kialakításával ráfűződik a park főtengelyére, így dinamikusabb összhatást kelt. Ezenkívül praktikus okokból is megvan a gyűrű létjogosultsága: a színházi világítástechnikát rejti magában. 
A kiszolgáló egységek azért kerültek a föld alá, mert egy parkban szerencsésebb megjelenésű egy terepbe simuló épület, mint egy házszerű tömeg. Akusztikai szempontokból is ideális megoldás, kevésbé terjed ki a „katlanból” a hang a környező házak felé. 
Funkcionálisan tisztán elkülönül egymástól a színész és közönség tere. A kettő között a színpad, a ruhatár és a jegypénztár teremt kapcsolatot. A „backstage” a színpadi díszletek egyszerűbb pakolása miatt tehergépkocsival is megközelíthető egy rámpán keresztül.

Helyszín: Budapest XII. Városmajor 

Komplex tervezés 2 tervező szakirány 2011 2
Építész konzulens: Kolossa József DLA
Épszerk konzulens: Velősy András
Statikus konzulens: Vajk Rita
Gépész konzulens: Viczai János
Villamos konzulens: Filetóth Levente
Kivitel konzulens: Pém Attila

tabló 1 tabló 2

Nincsenek megjegyzések: