Igmándi Erőd


Tematikus évünk során a kettészakított városunkkal, Komárommal foglalkozunk. Komárom az erődök városa. A Nagy-Duna és a Vág-Duna összefolyásánál fekvő terület mindig stratégiai fontosságú hely volt. Elég csak az egykor itt létesült  római légiótábort, Brigetio-t, vagy a középkorból a dunai naszádosokat említenünk. A török kort követően évszázadokon keresztül fejlesztették öt nagy erődből álló erődrendszerét. A sors iróniája, hogy a szabadságharcot követő utolsó grandiózus építkezések már sosem teljesítették be hozzájuk fűzött reményeket, mert a repülőgépeknek köszönhetően a haditechnika teljesen átalakult.

Éppen azért választottuk féléves témaként az erődök egyikét, mert intakt állapotuk jelentős kultúrtörténeti értéket képvisel, ugyanakkor kiterjedt méretük  komoly problémát okoz a kortárs hasznosításukkal kapcsolatban. Féléves munkánkkal szeretnénk az erőd belakásának lehetőségeit körüljárni.  A felvetéshez kapcsolódó építészeti témánk a könnyűszerkezetes építés, amellyel egy lehetséges viszonyulási módot szeretnénk előrevetíteni. Elég csak Gottfried Semper öltötztetés elméletét idézni, és az ideiglenesség, a sátor, mint építészeti archetípus nagyon izgalmas építészeti kísérleteket vetít előre. Figyelmünk célpontja az Igmándi erőd és közvetlen környezetének területe, beleértve a szomszédos, egykori építkezések földkitermelési helyszínét, a Rüdiger tavat is. Gondolatébresztő funkcionális elképzeléseink: fesztiválszínház, koncerttér, autós, vagy kertmozi, látogatóközpont, rendezvénytér, és más egyéb közösségi, rekreációs és sportfunkciók.

Jelentkezni ezen a linken lehet:
https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSeBfK3fUNsUG18NJJG7p9yBM0gUlly91UjPKYdUryHOviDTzg/viewform?usp=sf_link

Tárgyfelelős: 
Nagy Márton DLA

Oktatók:
Dankó Zsófia DLA
Falvai Balázs DLA
Hild György DLA
Jancsó Miklós DLA
Mándoki Réka PhD
Nagy Márton DLA
Perényi Tamás DLA
Sugár Péter DLA
Török Dávid DLA
Varga Tamás DLA
Weiszkopf András DLA

Neptun kód: BMEEPLAQ811, BMEEPLAM1KX, BMEEPLAT811
Teams kód: luq0qll

kép: https://varlexikon.hu/komarom-igmandi-erod 

Nincsenek megjegyzések: