K 2022 - az összes zh

Nem volt könnyű zh se nektek, se nekünk. Egyrészt a kiírás elég általános volt, és az ismertetés után is az maradt, ebből következően a formai követelmények se lettek olyan szigorúan meghatározva, mint általában. Másrészt mindenkit érintett a téma, ezért mindenki a saját elgondolása szerint alakította a feladatot és a két beadandó lapot. 

Zsűrizéskor (a meghívottak: Ferenczy Kinga és Paunoch Renáta, a két friss diplomás) kezdetben egyáltalán nem akartuk elfogadni azokat a terveket, amik nem tartalmaztak az elrendezésen kívül semmi közelebbi részletet, mert a kiírás szerint ez kötelező lett volna. Ez az elv az értékelés és a megbeszélés folyamán egyre jobban erodálódott, mert elég sok olyan terv volt, ahol a komolyan végiggondolt koncepció és az ebből következő elrendezés mellett nem volt túlzottan érdekes, hogy a kért részletek hogyan alakultak volna. És persze voltak olyan tervek is, amikben jóval kevesebb munkával sikerült egy nem túl érdekes részlet mellett egy vázlatos elrendezéssel megfelelni a kiírásnak. 

Végül az lett, hogy a hétvégén újra megnéztük a kérdéses terveket, és pár helyen módosítottuk a kihirdetett eredményeket: Domonkos Tamás és Madari Gabriella megvételt kaptak, Rinzaan Erdenejargal tervét elfogadtuk. A további két nem elfogadott terv értékelését nem változtattuk meg. A csütörtöki megbeszélésen még egy korrekcióról volt szó, Szécsi Margit Öcsi Gabriella terve megvétel helyett kiemelt megvételt kapott. (ezt alaposan elrontottam otthonról, hétvégén, emlékezetből... bocs, Margó)

Az osztályzáson meg az értékelésen túl vagyunk, mi elmondtuk a véleményünket, nektek erre nem nagyon volt alkalmatok, pedig itt rólatok, hallgatókról van szó. Összekevertem a terveket, megszámoztam őket, és indítottam egy doodle szavazást, ahol három tervnek a számát lehet beírni, a szerintetek legjobb háromét. Nézzétek végig őket, felejtsetek el mindent, amit mondtunk, katt a linkre, és jöhet a három pipa!




   
01


   
02


   
03


   
04


   
05


   
06


   
07


   
08


   
09


   
10


   
11


   
12


   
13


   
14


   
15


   
16


   
17


   
18


   
19


   
20


   
21


   
22


   
23


   
24


   
25


   
26


   
27


   
28


   
29


   
30


   
31


   
32


   
33


   
34


   
35


   
36


   
37


   
38


   
39


   
40


   
41


A szkennelésért köszönet Tóth Violának!