Részeredmények

Ma reggel megszületett a tanszéki döntés az összes komplex jegyről. A végeredmény sok véleményből áll össze, így magán hordozza a kollektív bölcsesség minden előnyét és hátrányát.

A kiindulást a részjegyekből és a hozzájuk tartozó százalékokból számított átlag képezte minden esetben, ezt kerekítettük le vagy fel, általában fel, és a matematika szabályainál erősebben. Ez alól csak az "éppen megfelelt" tervek jelentettek kivételt, ahol az építészeti munkarész formai és tartalmi okok miatt erősen hiányos, de nem teljesen értékelhetetlen volt. A végeredményekből egyértelműen látszik, melyik tervekről van szó, ezért nem jelöltem meg őket.

Van egy terv (Solar Decathlon), amit egyéni tanulmányi rendben készítenek a tervezői, a zárthelyiket most pótolják, ebből csak később lesz érdemjegy. Van egy másik terv, aminek a tartószerkezeti munkarésze nem volt elfogadható, ez egyéni méltányossági kérelem alapján lesz pótolva, végleges jegyet majd azután kaphat. És van sok terv, ami nem készült el, reméljük a jövő félévben sikerül őket beadni.

Végül álljanak itt a százalékok, amik alapján a tervek osztályzatát számoljuk:

Komplex 1 tervező szakirány:
építészet: 76% tartó: 6% épszerk: 6% gépészet: 6% kivitel: 6%

Komplex 2 tervező szakirány:
építészet: 60% tartó: 10% épszerk: 10% gépészet: 10% kivitel: 10%

Komplex 1 hagyományos és kiegészítő képzés:
építészet: 60% tartó: 10% épszerk: 10% gépészet: 10% kivitel: 10%

Komplex 2 hagyományos és kiegészítő képzés:
építészet: 40% tartó: 15% épszerk: 15% gépészet: 15% kivitel: 15%

Az így létrejött tervosztályzatok és a két legjobb zh eredményének átlagából alakul ki a végeredmény: 

terv: 85% zh-átlag: 15%

És a végén ezt kerekítjük.


Akkor most következzenek a részletek:









Mit lehet ehhez hozzátenni? Ezen kívül...





3 megjegyzés:

† 0 m írta...

Sziasztok!

Nem szerveszünk egy közös komplexes szalonnasütést, vagy valamit?

Tt

Jancsó Miklós írta...

Attól félek, hogy aki nem kapott ötöst, annak lennének ötletei a szalonnát illetően...

† 0 m írta...

:/