Egy város szociális aspektusai


Az építészetben a szociális gondolat sokrétűen jelenik meg. Esetenként közvetlenül mutatkozik, máskor csak búvópatakként, de helytől, időtől, fejlesztői-politikai szándéktól függetlenül folyamatosan szükség van a jelenlétére. 2024-ben Komárom városával működünk együtt, keresve azokat a helyeket, az azokhoz kapcsolódó fejlesztési lehetőségeket, melyek igazodnak a település, az ott lakók igényeihez. A leendő beruházások többsége vállalkozói, azaz profittermelő célú, de fellelhetők azok is, melyekben tettenérhető a szociális aspektus. Műhelyünk eközül kínál témákat:

1.     Koppánymonostori Fenyves tábor revitalizációja
Magyarországon egyre csökken az ifjúsági táborok száma, területük zsugorodik, köszönhetően kiváló fekvésüknek. A táborok iránti igény azonban nem csökken, így fontos, hogy a meglévők megmaradjanak és biztosított legyen a hosszútávú üzemelésük. Komárom szeretné megtartani és fejleszteni a Fenyves tábort: megőrizni, felújítani és bővíteni a jó állagú házakat, emellett új szállásépületek, konferenci tér és egyéb funkciók megvalósítása is a célok között szerepel.

2.    Egyházi épület 
A hitéleti funkciók mellett az egyházak szociális jellegű feladatokat is teljesítenek. A Szőnyi Nagyboldogasszony templom mögötti terület a tó melletti fekvésének köszönhetően is kiválóan alkalmas egy olyan egyházi fenntartású új épületre, mely korosztálytól függetlenül teret tud biztosítani különböző szociális igények kielégítésére. 

3.    Lakóház 
A város két helyen kínál területet lakóépületek céljára: a Táncsics Mihály utcában a Jókai ligettel szemközti foghíjtelkeken, ill. a Táncsics utca keleti, íves végén nagyobb (~ 2-4000 m2-es) területen. A foghíjtelkeken max. 4 lakásos lakóházak létesülhetnek, míg a nagyobb területen a szokásos lakóparki struktúra helyett alacsony intenzív beépítés javasolt. Olyan lakóház tervezése a cél, mely bizonyítja, hogy az elérhetőség, a megfizethetőség szinkronban tud lenni az építészeti minőséggel.
Komárom a fentieken kívül még vendéglátásra, sportcélú beruházásra, biciklis központ és ravatalozó építésére is kínál helyszíneket. A félév során olyan szakemberek meghívását tervezzük, akik a témában mutatott tevékenységükkel segíthetik a munkánkat.

Tantárgyfelelős: Nagy Márton DLA
Oktatók: Dankó Zsófia DLA, Perényi Tamás DLA, Dr. habil. Sugár Péter DLA, a Szociális Lakhatás Műhely oktatói

Időpont: hétfő: 8:15 – 13.00, csütörtök 8:15 – 13:00
Kreditérték: 10 kredit 
Neptun-kód: BMEEPLAQ811, BMEEPLAM1KX, BMEEPLAT811
Teams-kód: luq0qll



kép: BEVK PEROVIC ARHITEKTI ROW HOUSES F6 

Nincsenek megjegyzések: