Játéktér - pzh 2

„Szóval Bélám, lenne az a kis meló, tudod, nem, nem, félreérted a szitut, ez most nem az, ez építés, ne keverjük, jó? Igen, itt, innen hívlak a műszakiról, szóval tuti a meló, le van zsírozva, persze, lesz verseny, de már meg van nyerve, miénk, modtam, hogy lehetsz ilyen értetlen, veled nem lehet dolgozni, na figyelj ide, lesz itt egy ház, vagy a franc tudja mi, ott fogják egymást lőni, te idefigyelj, ha állandóan a szavamba vágsz, sötét maradsz örök életedre, na jó, menjünk vissza Ádámig-Éváig, rendben. Tudod mi az a péjntból? Na ez nem az. Itt lézerrel lövik egymást a csávók, nem, nem halnak meg, nem is lesznek vakok, csak játék, érted? Igen, olyan mint a számítógépen, meg az, amit a kocsmában szoktál nyomni, de itt igaziból, nem ám a képernyőn. Szóval kap a csávó egy lézerpuskát, igen, a csajszi is kaphat, még jó, harmadik évezred, Bélám, nem a középkorban vagyunk, szóval kap mindenki lézerpuskát, lehet pisztoly is, ja, nőknek jobban áll, meg kapnak egy jelfogót, azt fölveszik, aztán adj neki, cél az ellenség. Ha eltaláltak, meghaltál, ne idegelj, hullakamra nem kell, öltöző, az igen, érted? Női, férfi, ja, meg fegyvertár, lesz ott még egy tag is, aki intézkedik, kiad, bevesz, begyűjti a zsét, hívja a mentőket, igen, olyan mindenes-féle. Hogy mért az egyetemre? Mindenhol van már, van a jélen, meg olaszba, meg németbe, főleg. A japcsik találták ki, de a fricceknek jött be igazán, vágod, mi? Megy a doktor professzor frankenstejn, levizsgáztat ezret, aztán adj neki, lő, és lő, lő, még szép. Te is lőnél! Persze, hallgatók is, bukás után, ja, szilánkká lőnek mindent és mindenkit, érted már? Rokkáztál egész éjjel, aztán aláznak, valakit szét kell lőni, még jó. Hogy hol lesz ez a cucc? Műegyetem, tudod hol van, kisapám, igen, a kerítésen belül, a többi homály. Semmit nem tudnak ők se, most tervezik, hétfőn ebédkor megkapod, két áhármas, ennyit ígértek. Nem lesz ajánlat? De legyen! Kétezer köbméter, belül dzsuva, lépcső, híd, fedezék, kívül tégla, vagy műanyag, vagy alumínium, vagy a túró tudja, nem emlékszem. Kamázz valamit Bélám, ez a szakmád.”

Lejegyezte 2004. november 17-én: Jancsó Miklós és Makrai Sándor