Kracker Csilla - Szabadiskola - kx1


Program:
Épületem helyszíne Kecskeméten, a Károlyi és Tolnai utca határolta saroktelek, mely a régi Városi Mozi mögött helyezkedik el. A város monocentrikus szerkezete miatt a lényegesebb funkciók a főtér köré szerveződtek. A központ területi kiterjesztésére született meg a Rákóczi út revitalizációjának terve. Ennek egyik lényeges pontja, többek között, hogy közösségi és kulturális helyszíneknek adjon otthont a belvárosban, gyalogosan megközelíthető távolságban, de nem a főtér közvetlen környezetében. Ebbe a városfejlesztési koncepcióba illeszkedik a szabadiskola, a benne kialakított galériával és kávézóval.  A szabadiskola jelenleg négy osztállyal működik (rajz-festő, rajz-sokszorosító grafika, építész-belsőépítész, alakrajz). Az iskolának nincs saját épülete, két helyen folyik a tanítás.

Koncepció:
A telek adottságaiból és a funkció méretéből egy egyszintes épület adódott. Célom volt egy kifelé zárt, befelé forduló épület kialakítása, melyben a műtermekben folyó munka a kíváncsi szemek elől rejtve marad, így itt felülvilágítók kaptak helyet. A belső udvar felől végig vasbeton pillérek között kialakított nagy üvegfelületek adják az épület kontúrját. Kialakításra került egy fedett-nyitott átmeneti tér, mely jó időben helyet adhat a szabadban rajzolásra. A kiállítótér mobilfalakkal alakítható a kiállítás méretétől függően.

Helyszín: Kecskemét

Komplex tervezés 1 hagyományos képzés 2012 1
Építész konzulens: André Zoltán
Statikus konzulens: Vető Dániel
Épszerk konzulens: Horváth Sára
Gépész konzulens: Viczai János

Villamos konzulens: Filetóth Levente
Kivitel konzulens: Lepel Adrienn 

tabló1 tabló2

Nincsenek megjegyzések: